Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Határ Győző: Életút 3.
találta meg találkarendező nemes tevékenységében a maga számítását? Nem volt „kukkoló”, bár hogy fantáziáját fel-fel aj ózva, nem követte-e képzeletben azok lépteit, akik párosával el-eltünedeztek hálóalkalmatosságai egyikében - nem tudom. Artatlansági bizonyítványt kiállítani neki nem áll módomban, mert sok van a rovásán s óhatatlan, hogy Gladysünkre majd még rákerítsem a szót. Pierre hazautazott s itthagyta örökbe kis barátnőit, akik tele voltak vele: nyomon követhettem volna életét akkor is, ha nem levelezem s Párizsban gyakorta nem találkozom vele. KL Es mi lett Pierre Groze-zal: fordított mást is? Tudtommal nem. Betörte vagy elkényeztette az élet: nem tudom eldönteni. Kiváló elvegyülő lett belőle: elvegyült, de nem vált ki; nemigen váltotta be a hozzá fűzött irodalmi reményeket. Hacsak azt nem tekintjük annak, hogy lenyelte a rockmuzsika világa, popslágerek szövegírója lett, meggazdagodott, megnősült; valamíg találkozgattunk, a széles mosoly keserűséget nem palástolt s olyan embernek láttam, aki elégedett sorsával és fényképpel bizonyítja: kislányában-kisfiában örömét leli. Alighanem már azt a keveset is elfelejtette, amit tudott magyarul, s százat egy ellen, hogy visszaköltözött a francia egy- nyelvűség ős-ösztönének harmadkori masszívumára s most a monoglott fenn- héjázás sasbércén ül s onnan tekint szét tízezemyelvű világunkra, a - máskülönben oly okos, oly rokonszenves - Jean Paulhan könnyed megvetésével: Ce n’est pas une crime de savoir plusieurs langues, c’est plutot un malheur...->i<KL És nem jelentkezett - nem „üzent” a Haza? Barátaidtól nem kaptál életjelet, levelet? Eletjelet? Ezt inkább Zsoliról mondhatnám el, ő csak életjelre szorítkozott s az enigmatikus képeslapot is, volt úgy, hogy Bécsben élő közös barátunk, K. L. Gyula révén juttatta el: félelemben élt, úgy vélem, különösebb ok nélkül: veleszületett hatóságiszonya volt. Leveleket már hogyne kaptam volna irodalmár barátaimtól, kivált amikor az angol rádió „Könyvszemle”-rovatában elkezdtem ismertetéseket írni frissen megjelent opuszaikról. És nemcsak hogy „üzent” a Haza - meg is látogatott s haboznék, hogy e látogatás beszámolóját ne bízzam-e Prokopioszunkra, de félő, hogy a történet hímporát veszti s amúgy is, oly régen volt, hogy nem kell bizonygatnom a szereplők ártatlanságát, most, hogy látogatóm már a Maré Serenitatis holdmezőire költözött. Tudod, kétféle költő van, múzsaigényes és múzsa-nélkül-is termékeny költő; aminthogy kétféle múzsa van, az igazi - és a másik, aki nemkevésbé az, de csupán „ein Gleichniss des Unvergänglichen”. Jól emlékszem, Deyában, amikor látogatásunk Robert Graves-nél véget ért, ő lekísért a sziklába vágott lépcsőkön s míg Piroskám a taxihoz előresietett, a Mester elismerő pillantással felmérte asszonykám fejedelmi alakját s vállon ölelve - odasúgta:- Neked is van Fehér Istennőd; s ahogy ő rád vigyáz - úgy vigyázz rá... Ha nem olvastam volna, nem tudnám, hogy THE WHITE GODDESS című óriásművére célzott, melynek sajátos mitológiai alapvetésében új, nekem némileg hátborzongató megvilágításba helyezi a múzsa szerepét a költő életében - a múzsáét, aki „megihlet, magábaolvaszt, felemészt, széttép, kiköp és eltipor”, lévén a költő végzete ez a Magna Mater... valahogy sehogy sem 139
