Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - Bódis Zoltán: Kemény Katalin könyvéről
utal, el is fedi, illetve tükörképszerűen megkettőzi. „A dolgot jelenti”, azaz jelenlevőnek tünteti fel a távollevőt. A nyelv azon szemlélete, amely a másik parabola-definícióból bomlik ki, arra irányul, bogy az írás a „poétikai csalárdság” kikerülhetetlenségének tudatában, inkább „kiemeljen”, mint „eltávolít- son”. Nem az „egyetlen megfejtendő titkos értelemre”, s nem a „levonandó tanulságra” tör. A nyelv nem utal, nem jelenlevőnek tüntet fel, hanem jelenlevővé tesz. A nyelv, amikor kiemel, „idéz”. Ami itt az írásban megjelenik, az nem más, mint „léttörténetünk”. Álét törtségét a történet a nyelvben sohasem fedi el. Jobban látható, miről van szó, egy másik definíció alapján, mely szerint a parabola olyan ellipszis, amelynek egyik gyújtópontja a végtelenben van. Az elliptikus kettősség értelme azonban nem a kettősség szembeállítása, véges és végtelen nem egymást kizáró minőségek, hanem e kettő különös játéka a lét története. Hamvas Béla így ír erről a Scientia Sacrában: Az ember zárt egypontúságából kilép és kapcsolatba kerül elliptikus duál- jával, gyújt és gyullad, és a láng ... az egyik gyújtópontról a másikra száll és ugrik és ez áll a „... de a SIVATAG” végén is: a Szűz, aki az árnyat a leghalkabb énekkel betöltötte, aki a bárányt lángra lobantotta -lángocskám! - távolok távolában A két gyújtópont, azaz a lét két állapota, a sivatagi alvajáró és a felébredett között ugráló láng egyetlen villanása - a Praeludium két bevezető fejezete után — hét lépcsőben jelenik meg. Mindegyikben fellelhető az elliptikus szerkezet: a mű szövegét az áthallások és a sivatag süketsége hozzák létre. Az áthallások szövegei a süketség szövegeihez úgy viszonyulnak, ahogy a szövésnél a lánc-szálak a vetülék-szálakhoz. (René Guénon ennek szimbolikáját a keresztről írott könyvében részletesen kifejti, itt most elég annyi, hogy a lánc a stabil, a nem változó, a merőleges, a vetülék pedig a mozgásban levő, a vízszintes elem.) Az áthallások - idézetek a Tibeti halottaskönyvből, vers- és mondókatöredékek, figyelmeztetések, útmutatások — két döntő mondat köré csoportosíthatók: Ne aludj! és Emlékezz! A tudáshoz az kell, hogy az ember lásson; de ahhoz, hogy az ember lásson, ébernek kell lennie (H. B.) Ne aludj! - azaz légy éber; Emlékezz! - ez a platoni anamneszisz - arra a tudásra, amit Hamvas hagyománynak nevez: ... a hagyomány az ember és a transzcendendens világ között levő kapcsolat folytonosságának fenntartása, az ember isteni eredetének tudata és az istenhasonlóságnak, mint az emberi sors egyetlen feladatának megőrzése Ami a kettő között van: a látás, a szem megnyitása. Az ellipszis nem csak a szövegegész struktúrájaként értelmezhető, hanem 1179
