Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Pomogáts Béla: Fehér torony - Erdélyi József költészetéről

ta, „csak színhely a falu, a tanya, az országút; az élményanyag, a képkincs ered a népi miliőből, maga a vers lelke azonban egy egyéni érzékenység elbo- rulását, elkeseredését, elrévedését leheli” (

Kökényvirág. Nyugat, 1930.). Valójában nem is a népköltészettel volt szokás összevetni Erdélyi líráját, hanem Petőfi Sándor verseivel. Már Horváth János figyelmeztetett arra Petőfi-mo- nográfiájában, hogy a műköltő más igények szerint alkot, mint a népköltő, a népdal utánzása következésképp csak helyzetdalok forrása lehet. Erdélyi viszonylag kevés olyan költeményt írt, amely minden tekintetben a népdal hangját és formáját utánozta volna, ezek sem tartoznak igazán megoldott versei közé, minthogy az eredeti népdalok mellett hatott rájuk a magyaros műdal hamis népiessége is. A népdalhoz lényegében ugyanaz a kapcsolat fűzte, mint Petőfit, nem utánozta a népdalokat, legfeljebb formájukat, képalkotó technikájukat használta fel. Szándékosan idézte fel Petőfi örökségét, noha igazából nem volt a nagy előd epigonja, amivel különben gyakran vádolták kritikusai. A népköltészethez más módon közeledett és más forrásokra is talált.

Ma már joggal látjuk őt úgy - és ezt összegyűjtött verseinek megjelenése is csak igazolhatja -, mint a Petőfi-hagyománynak egyszerre örökösét és meg- űjítóját, aki arról tett tanúbizonyságot, hogy ez a hagyomány ösztönző és hatékony lehet a 20. században is.

1169