Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)

1995 / 12. szám - Pomogáts Béla: Fehér torony - Erdélyi József költészetéről

nat / szörnyeteggé válni / s tépett, fehér zászlók alatt / Zrínyi Miklóst állni...” - hangzik a költemény, Erdélyi képalkotó technikájának lényeges tulajdonságára utalva. A megfigyelés és a képzelet, a természetábrázolás és a szabad alakítás egymást kiegészítő elvét szögezve le.

A természeti látvány hatására mozgásba lendülő fantázia tette jelképes erejűekké a költői képeket. A képek érzékletessége juttatta uralkodó szerephez a konkértumokat, és szabta meg Erdélyi költészetének jelentőségét a húszas évek ízlésfordulójában, a tárgyias líra előkészítésében. Szóképei frissek, keresetlenek voltak, szinte maguktól támadtak. A fogalom és a magyarázó kép gyakran a valóságnak ugyanabból az érzéki rétegéből való, a cseresznye a „cseppent vért” (Cseresznye), a szőlő a „fürttő fagyott fekete könnyet” (Menekülő nyár), a „költöző madár szárnya” az útlevelet (Útlevél) juttatta eszébe. Gyakran meglepően újszerű, érzékletességében igen találó képtársításokra akadt. Az őszt „őrült festőhöz” hasonlította: „Még látni is ecseteit, / nyárvégi éjeken, amint / egy-egy vakító meteort / bús bosszúsággal elhajint” (Az őrült festő). Az erdőt templomnak festette le: „A vadgesztenyefák sora, — / templom, törzsei oszlopok, / áldó karok az ágak és / kezek az ujjas levelek. - / A vadgesztenyefák: papok...” (Vadgesztenyefák). Ezt a versét osvát Ernő emlékének ajánlotta, akinek szigorú, zárt egyéniségét különben is „paposnak” mondották a Nyugat fiataljai. A versben tehát az érzékeny természetleírás mellett jelképes erejű költői portrétanulmány is alakot öltött. Végül az országút mentén álló és zúgó telefonkarókat régi bitóknak látta, amelyek elporladt szerencsétlen betyárok és kurucok lázadó lelkét zengetik: „Akasztófa minden / telefonkaró, / benne útonállók / rab lelke dalol. / Kuruc dalol benne, / bujdosó betyár, / régen felakasztott / cigány muzsikál. / Fekete vaskampón / fehér porcellán, / egy-egy kitekert nyakcsigolya talán” / (Telefonkarók).

A közvetlen beszéd igénye, a tágasabb körű közösség nyelvi konvencióihoz történt alkalmazkodás szabta meg Erdélyi verselését, azt, hogy általában visszatért a hangsúlyos verseléshez, illetve ezt alakította a maga mondanivalójához és törekvéseihez. Ady korszakos újítását kamatoztatta, midőn a népdal gazdag ritmusváltozatainak és játékainak felhasználásával kísérletezett. A hangsúlyos ütemeket a mondanivaló és hangulat kívánságához igazította, valójában azon az úton járt, amelyet Ady szabadított fel. Ady a szabályszegésből alakított új törvényt, az időmértékes és a hangsúlyos ütemek egybejátszása révén hozott létre új versalakot, ahogy Horváth János mondotta, „szimultánista” verselést. Erdélyi ezen a nyomon jutott el a hangsúlyos ritmus megújításához, időmértékkel való kiegészítéséhez / (Isten kovácsa, Őseim, Vadgesztenye fák).

Máskor a magyar vagy a kelet- és közép-európai népköltészet archaikus tagoló verselését használta fel, mint román ballada-átdolgozásaiban. Verseit gyakran az élő néphagyomány, az énekelt népdal ritmusára költötte, akár Balassi Bálint valaha. Számos olyan dala van, amelyben a szöveg még nem szakadt el a zenei formától, sőt a kettő szükségképpen kiegészítette egymást. Változatosan, a mondanivaló természetét követve élt a népi verselés számtalan lehetőségével, a hosszabb és rövidebb sorok ötletes váltakoztatásával, a strófaszerkesztés játékos leleményeivel. Verse a fegyelmet és a szabadságot, a kialakult rendet és az újító leleményt tudta egyeztetni. Rímei szépen igazodtak a ritmus természetéhez, általában asszonáncot használt, ezzel is érez1165