Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 12. szám - Simonffy András: Dukai Takács Judit
SIMONFFY ANDRÁS Dukai Takács Judit (1795-1995) Németh Lászlónál olvashatjuk: „Az idő megint gyönyörű volt: a valószínűtlen Somlyó s a csonka Ság úgy reszkettek a kékségben, mintha föl akartak volna libegni erről a lapos földről, amelyen úgy sem volt helyük. Amikor nem volt kivel beszélnem, Berzsenyin gondoloztam. (...) a száműzetés helyének nevezte Niklát, családi viszály vetette oda, s elavult Diogenésznek érezte magát Somogy dohos dongái közt. Kemenesalja s különösen Sömjén Niklával szemben a legszebb kultúrtáj. (...) Az ifjúság a szülőhaza és az emlékezet színeibe öltözött, a jelen a gondéba és Niklába. így lett a Búcsú Kemenesaljától: egyre végérvényesebb Búcsú az ifjúságtól. (...) Látni akarja, ami mögötte van: összeszedi, kis halommá söpri ifjúsága elszórt eredményeit. Berzsenyinél igen sok és szép fogalmazása van ennek az érzésnek. A „Levonom vitorlám”, „Éltem a szép fold örömit” - bizonykodása ez. A hatás előre: az ember összefogja az erejét egy utolsó, életét, képességét megmutató vállalkozásba. Ehhez azonban már alkalomra, a közösség felhajtó erejére, férfihoz méltó pályatérre van szükség. Magyarországon ez szokott elmaradni. (...) ...megvolt benne a szándék, hogy ezt a hívást a magyar világból kihallja. Örül, amikor Prónay a megyegyűlésben mint poétát felköszönti, elmegy a helikoni ünnepségekre, fólfülel az erdélyi drámapályázatra. Az ő költészetét csak a céljából lehet megérteni, hangsúlyozza gyakran az esztéta Kazinczynak. Ezt a méltó célt várja szűkebb környezetétől, várja népétől: a nemességtől, s ez késik későig, egész Széchenyi fólléptéig, akire ő még a hamuból is felüti fejét, talán legszebb ódájában.” Niklai magány, csúz, epebántalmak, diogenészi magány - ez lett hát Berzsenyi férfiszerelmének, parazsa fellobbanásának ideje. Tudós filoszok találgatásainak tárgya ma is Berzsenyi Dániel és Dukai Takács Judit vonzódása, lehetséges szerelme, egymást kiegészít(het)ő alkatuk. Nem bocsájtkoznék vitáikba. Közelítésem újszerűsége talán a tárgyszerűen is adott empátia lehet. A Dukai Takács-kúriát kísérlem meg régi meghittségéhez visszaközelíteni sokadik éve, áldozva pesti otthont, magánéletet, odahagyva a fővárosi provinciát, vállalva a magánnyá sűrűsödő egyedülléteket, folyamatosságot és ráismerést remélve a megtapasztalt időben, amely lassanként egyetemes egészben láttatja velem ezt a dátumaira omlott és szabdalt két évszázadot. Részese kívántam lenni e sárba taposott hazának, tapintani kívántam, nem csak megsejteni búvópatakjainak sodrását. Németh László higgadt elemzése azért pontos és meggyőző számomra, mert néhány mondatban lényeggé tömöríti, sorssá nemesíti a körülmények és 1127
