Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 2. szám - Bogdán László: Holnap, avagy a végső búcsúk éve (próza)
Darab időre eltűnnek a tömegben. A tér fölött léggömbök úsznak, matróztri- kós, rövidnadrágos, kacsafarkhajú kisfiú lődöz rájuk náddugós pisztolyból, pukkannak a léggömbök, hangjukat távolról elég nehéz megkülönböztetni a pezsgősüvegek durrogásától. Ahasonlítgatások gyönyöre és tévútjai, az analógiák örökegyforma csapdája... Félmeztelen görlök szaladnak be a térre, virágokat dobálnak, dél van, az önfeledt magakelletesek dele, a harangok szava mindent elnyom, az éles napfényben csillog a lányok olajjal bekent, mézsárga teste. Kör képződik, a láthatatlan zenekar valami keleti zenét játszik, a lányok - nem lehet megszámolni őket: tizenketten vannak-e avagy tizenöten? — egymást kecsesen kerülgetve forognak a fényben, a hölgyek és urak koccintgat- nak, tapsolnak, átölelik partnernőiket, a tér fölött a sugárzó fényességben mégiscsak elszabaduló léggömbök ragadják magukkal, történetünket. A végső búcsúk éve. Akisfiú változatlanul lövi-lődözi a léggömböket. A zöld színű, terepegyenruhás katonák az árkádok mögül kerülnek elő, a tömeg kettéválik, a félmeztelen görlök is felszívódnak, az estélyiruhás hölgyek is eltűnnek valahová, csak a pezsgősüvegek hevernek itt a téren, a közben beúszó fekete tankok lassan mindenféleképpen kettéválasztják az üvöltöző tömeget, mindenki egyszerre sikoltozik és üvölt, a szavakat nem lehet elkülöníteni, a tankok alattomosan dobogva-dübörögve érnek a tér közepére, a katonák csípőjük körül lóbálva fegyvereiket, láncban közeledve szorítják vissza a tér két oldalára a tömeget. A mellékutcákba sem tűnhetnek el, ott is katonák lehetnek és tankok. A végső búcsúk éve. A tér a napsütésben. Tankok hernyótalpa alatt csikorgó pezsgősüvegek. A törmelékek között konfettifoszlányokat remegtet a lassan feltámadó huzat. A tömeg nem hallgat, a képükből kikelt, vörösarcú emberek egyre feltartóztathatatlan abbul szidalmazzák egymást, a tankok fölött üvegek repülnek át, a katonák bemásznak a tankokba, pillanatnyilag semlegeseknek tűnnek, néhány nagyhangú alak mindkét csoportból közelebb merészkedik a harckocsik képviselte demarkációs vonalhoz, változatlanul kövek, üvegek röpködnek, az üvöltözés sebesültek ordításával, nők sikoltozásával vegyül, feltűnnek az első villámgyorsan »összeeszkábált« gyújtóbombák is, a mellékutcákban a szfinxarccal harckocsijaik mellett várakozó katonák szeme láttára ott parkoló autókból engedik le a benzint az üvegekbe, ronggyal fojtják le, a rongyot meggyújtják, néhány bomba már a levegőben robban, kiabálás, sikoltozás. A végső búcsúk éve. 106
