Életünk, 1995 (33. évfolyam, 1-12. szám)
1995 / 11. szám - Toóth H. Zsolt: A küszöbön állva - Jókai Anna: Három
ránt magukba szállnak, hogy belső hangjukat meghallva és követve utat találjanak a fény felé. Ahogy Margaréta, a Kortörténet: kortörténet című novella szereplője ráébred a felületek megismerésének elégtelenségére, s megtudja, nem csupán engedelmeskednie kell a parancsoknak, hanem saját leikéből is meg kell teremtenie néhány újabb, az újatakarás szülte parancsot, ugyanúgy a Fény- és hangjátékok című esszében megnyilvánuló gondolkodói én is küzdelmet indít az alsó realitás birodalma ellen, majd tanácsokat ad az igényes átutazóknak - a harmadik, a fény felé vezető út keresőinek: „Gondolj az emlékeztető fényre: ez a Nap. Gondolj a titok-hangra: az a madárszó. A küszöbön vagy; türelem. Ha már eddig eljutottál, türelem. ” A teremtő nyugtalanság kényszere és a nyugalmat hozó felemelkedés ígérete köti tehát össze a könyv különböző darabjait, tekintet nélkül arra, hogy novellákról vagy képversekről, esszékről vagy prózaversekről van-e szó. A lelki utazásokra hívogató fény- és hangjátékok folytonos megidézése, az alsó realitás elhagyásának soha nem szűnő vágya, a szellemi szuverenitást védő képzelt falak felhúzásának állandó gyakorlása mind-mind olyan jellegzetességek, amelyeknek megvannak ugyan a maguk előzményei a szerző életművében — de nem ennyire kiteljesedett formában, s nem ennyire a végsőkig vitt következetességgel. Ezzel a kötettel Jókai Anna valószínűleg elérte hát azt a küszöbhelyzetet, amelyhez eljutva - ahogy írja — már csak a türelem lehet fontos. A türelem és a figyelem. Ennek a türelmes és figyelmes készenléti állapotnak lehet a kulcsesszéje a Fény- és hangjátékok, amely egyébként már kompozicionális elhelyezése jóvoltából is kiemelt hangsúlyt kap a Három gondolatrendszerében. „Estelente hárman vagyunk: a hang, a fény és én, aki annyira szeretnék benne lenni, de csak hallom magam körül, de csak magam előtt látom. S ráadásul mindig keveredve zajokkal és világítással” - olvashatjuk az esszé elején, s ebben a helyzetleírásbna mintegy összesűrűsödik a kötet valamennyi karakterjegye. A határok előti várakozás, amelyeken lélekben kell átjutni, a jelfolyamatokban, titokzatos ingerkódokban megmutatkozó világ, amelyet különös érzékenységgel kell megfejteni, s a különböző valóságszintek párhuzamos jelenléte, amelyeket folyton el kell egymástól választani. Hogy megteremtsük saját világunkat, amelyre — „ha csak egy kicsit is hasonló” — büszkék lehetünk: ,Addig is - de nem helyette. ” A saját, teremtett világ részei természetesen az esszék közé besikló történetek is, amelyek más megjelenési formában, más típusú problémafelvetésekkel ugyan, de lényegében ugyanezt a határok közötti létezést érzékeltetik -kilencvenes évekbeli mindennapjainkat vetítve elénk, amelyek immár magukba foglalják a különböző társadalmi formációk közti határátlépések személyes tapasztalatát is. Jókai Anna novellahősei bizonyos értelemben hasonlóak egymáshoz, annak ellenére is, hogy szociológiai státuszuk esetenként teljességgel különböző: ezek a szemléletesen megformált, hiteles személyiségrajzzal ábrázolt alakok nem győztesek és nem vesztesek ebben az új, enyhén szólva is kegyetlennek mutatkozó korban. Még nem csatlakoztak senkihez és semmihez, s talán nem is fognak: mert nem az a fontos számukra, hogy döntő előnyre tegyenek szert a pénzért és hatalomért folyó tülekedésben, hanem az, hogy érvényes és hiteles magatartással vészeljék át e szétfolyó ideiglenesség valamennyi pillanatát. Külső szemlélői a kornak - s csak a tértől és időtől függet1052
