Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - László Gyula: "egy XX. századot végigélt magyar ember emlékezései"

hallotta rólam Kaba Melinda. Egyszer vacsorán voltam - magam, egy másik alkalommal Maricával — a svájci nagykövetnél, aki akkor a magyar szellemi élet számon tartott alakjait hívta össze (Weöres Sándor, Pilinszky János, talán Juhász Ferenc, jómagam s még egy-két barát). TÁLTOS Biró Mária a Régészeti Tanszék könyvtárosa írja 1993 húsvétján nálam tett látogatásuk utánról: „Amikor Hidász Csabával, az erdélyi Fiúval eljöttünk a professzor úrtól, Csaba titokzatosan megállított a lépcsőházban és megkérdez­te, hogy mi a véleményem arról, amit - Erdélyben László Gyuláról beszélnek. Hát mondom nem tudom mire gondol. Hiszem-e, hogy László Gyula táltos, mivel Erdélyben mindenki úgy tudja, hogy amikor szülte az édesanyja a mel­lette lévő házba becsapott a villám. Csaba ezt tőlem olyan komolyan kérdezte, hogy úgy érzem, hogy ők még valóban hisznek abban, hogy vannak táltosok”. Annál érdekesebb esete ez a legendaképződésnek, mert én Erdélyben el­sősorban értelmiségi fiatalokkal, emberekkel voltam kapcsolatban, eltekintve falusi rokonságomtól. Megkérdeztem nővéremet, aki születésemkor hét éves kislány volt, de nem emlékezett semmi villámcsapásra. Most jut eszembe, hogy egyik kolozsvári nyilvános előadásom után egy Fiatal nő határozottan állította, hogy előadás közben fejem körül fényjelensé­gek (glorióla) voltak. Lelke rajta. Én nem tapasztaltam magamon semmi kü­lönlegességet, inkább szürkeséget, mint kiválóságot! Inkább hétköznapit, mint kiválasztottat! Az Universum régi évfolyamait forgatva tűnt szemembe a következő tudósítás: A varázslók kiválasztása: „akiknek közelében három ízben becsapott a villám, mert a villám hozza az istenek akaratát a Földre”. (Universum, 1970/10:69 oldal. „Az inka orvostudomány” című kis tanul­mányban. Dr. Patrick Braun cikke a Léctures pour Tous nyomán.) Utána kellene járni, hogy vajon széltében elterjedt hit-e ez, s így hozzánk is elkerült volna? Nincsen arról tudomásom, hogy a magyar táltoshitnek ve­lejárója lenne! A ZSARNOKSÁGRÓL Erről Illyés Gyula verse jut eszembe, de hadd mondjam el legmegdöbbentőbb élményemet, hogy „zsarnokság van mindenütt”. Egyszer az 50-es évek végén feljött Pestre Szabédi László. Igazi jó barát volt, Erdély lángelméje. Sokat beszélgettünk és kölcsönösen szerettük, becsültük egymást. Nos, elmentem látására bátyjához Székely gyógyszerészhez, lakására. Ahogy beszélgetünk ré­gi emlékeket melengetve, újakért aggódva, mondja, hogy nemsokára jön az egyik volt kolozsvári professzor látogatására. Te Laci! - mondom - vigyázz előtte, hogy miket mondasz, mert párttag. Laci elgondolkozva és szomorún reám néz: „Te, én még előtted is vigyázok!” - mondta. Zsarnokság tehát még a legmélyebb barátságba is elért! Jaj Istenem, milyen korokat éltünk át! O öngyilkos lett. A vonat kerekei elé vetette magát. Nem a mozdony elé, nehogy 99

Next

/
Oldalképek
Tartalom