Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Hermann Róbert: Huszárhősök és hőstettek 1848 őszén és telén Nyugat-Magyarországon
néhány emberét maga mellé véve, megrohanta és megfutamította a horvátokat, a bort pedig visszaadta a parasztnak. Arról nem szól a fáma, hogy a méltán hálás atyafi megkínálta e megmentéit a nedűből; már csak azért is, mert - Sárosi Gyulát idézve - a huszárnak „bor és dicsőség szíve tápláléka”. A történet ezzel azonban még nem ért véget. A menekülő horvátok fellármázták a prellenkircheni cs. kir. helyőrséget, s három és fél óra múlva 150 vértes és 200 gyalogos jelent meg a magyar őrsök előtt. Erre aztán báró Albrecht Tessin százados, a párnái magyar előőrs parancsnoka egész erejével kirukkolt, s mintegy másfél órai csatározás után megfutamította az ellenséget. Az összecsapásban egy Miklós-huszár könnyebben megsebesült. December 1-jén ismét izgalmas eseményekre került sor. Kosztolányi Móric alezredes, dandárparancsnok 13 század gyalogsággal, négy ágyúval és a Württemberg-huszárok két szakaszával megtámadta az ellenségtől megszállt Magyarfalvát, majd, miután kiszorította onnan az ellenséget, visszavonult Stomfára. Az ütközetben különösen kitüntette magát a huszárok parancsnoka, a mecklenburgi származású August Thomstoríf százados. A visszavonulást kissé későn elrendelő Kosztolányi hadijelentésében ugyan igyekezett győzelemmé varázsolni az akciót, de Görgei megállapította: „A tiroli vadászok megannyi hősök, ha ezek nincsenek meg a huszárok: hát egy ember sem jön haza többé, annyira voltak már körülvéve az ellenségtől”. December 12-én Simunich csapatai Sandorfot támadták meg. A magyar előőrsök ismét saját figyelmetlenségük áldozatáuk estek, s a Hunyadi-huszárok megint megszaladtak. December 14-én aztán már súlyosabb támadás következett. Simunich altábornagy hadosztálya megtámadta és Nagyszombatig űzte az Ordódy Kálmán őrnagy vezette ná- dasi magyar dandárt. A Sebő Alajos őrnagy vezette két századnyi Hunyadi-huszár kivételesen állta a sarat; az ütközetről szóló hadijelentésében Ordódy a sorgyalogságon és a tüzérségen kívül egyedül őket dicsérte meg. A visszavonuló sereg parancsnokságát az angol származású Richard Guyon ezredes vette át, s Nagyszombatnál megpróbálta feltartóztatni az előnyomuló cs. kir. hadosztályt. Nem sok sikerrel. Simunich eleve túlerőben volt, a Guyonnak rendelt erősítések egy része pedig nem érkezett meg. Emellett az erős köd is megnehezítette a tájékozódást, így aztán Simunich csaknem teljesen bekeríthette a várost védő magyar csapatokat. Guyonnak az ütközet kezdetén csak két század Hunyadi-huszáija volt, s ezek is alig 133 főt számláltak. A város előtt felállított csapatok közül először a Hunyadi-huszárok futottak meg, s így az ellenség akadálytalanul megközelíthette a magyar ágyúkat. Mack József őrnagy, Guyon tüzérparancsnoka erre előrerendelte a két század huszárt, de Nagy Lajos százados, a parancsnok nem teljesítette a rendeletet, hanem emberei egy századával odébbállt. Kempelen Károly főhadnagy a másik századdal viszont „a legnagyobb veszély helyére ment, csatázott mindenütt elöl, embereiből csak 16-ot hozván vissza”. A magyar csapatok visszaszorultak a városba, s az ágyúk közül hat az ellenség kezébe került. Nem sokkal ezután megérkezett Cseklészről három szakasz a Württem- berg-huszároktól, s Guyon egy szakasz élén visszafoglalta az ágyúkat. Ám az erőteljes ellenséges gyalogsági tűz miatt visszavonulni volt kénytelen, s így az ágyúkat sem tudta megmenteni. A három szakasz Württemberg-huszárt Guyon a visszavonulás fedezésére rendelte. A Hunyadi-huszárok 42 embert veszítettek holtakban, sebesültekben és foglyokban. December 16-án a feldunai hadsereg arcvonalának déli szakaszán is fellángoltak a harcok. Windisch-Grátz főserege támadásba lendült, s szinte elsöpörte maga elöl a magyar dandárokat. Parndorfnál gróf Zichy Lipót őrnagy, dandárparancsnok a Vilmos-hu- szárok négy századával szétvert két század dzsidást, „de azután csaknem elfulladt az ellenség túlnyomó sokaságában”. A huszárok így is megmentették az összes ágyút, csak 950
