Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Somogyi Győző: Radetzky és a Radetzky-huszárok
később állították, hogy az a püspök, aki velünk attakírozott, roppant vitéz volt. Oldalánál küzdött két segéde, Dessewffy Gyula és báró Luzsénszky. Itt egy olyan mesés dolog történt, hogy le sem merném írni, ha Dessewffy Gyula nem élne, s rá mint tanúra nem hivatkozhatnám. Luzsénszky jobb kezével egy lefegyverzett oroszt tartott, baljával természetesen a kantárt. Egyszerre látja, hogy egy muszka hátulról csapást mér Dessewffy tábornokra, ideje nem volt se gondolkozni, se cselekedni, mint a villám felállt a nyeregben, tábornoka felé hajlik, s fejével fogja fel a vágást. Mély és veszélyes sebet kapott. Kardom, amelyet Teleki Sándortól a márciusi napokban kaptam, eltörött, lovam két pikaszúrás alatt összeesett, magam is már két sebből véreztem. Most láttam végórámat, egy orosz huszártiszt két lépésről pisztolyt szegezett rám. A csodálatos erejű Apagyi főhadnagy abban a pillanatban odasújt tenyérnyi széles kardjával, s az orosz tiszt karja pisztolyostul a íoldre esik. Megmentette tentanyaló feljebbvalóját. Mindez, mondom, tartott fél óráig. Végre a középről egy osztály lengyel dzsidás s egy ezred huszár jött segítségünkre, s szerencsésen kivágott. A tér el volt lepve holtakkal, haldoklókkal, sebesültekkel. Orosz legalább háromannyi: hiába, a sokból több telt... Az ütközetben osztályunk valamennyi tisztje, még az önként harcoló Pálinkás őrnagy is megsebesült. Elesett öt altiszt, egy trombitás, s több mint harmada az osztálynak, nem számítva a könnyebb sebesülteket.” Vidos Márton így emlékezik: „A legnagyobb lovasütközet, 16 000 lovas ütközött, 10 000 orosz, 6000 magyar. (A valóságban csak fele.) Reggeltől késő estig tartott ez a nagy csata - és eldöntetlen maradt. Még az ellenfél is elismeréssel volt a magyar vitézségért, oly fáradhatatlanul harcoltunk, egyik attak a másikat követte, s egész nap pokoli hőségben evés és ivás nélkül, a lovakon úgy megtágult a heveder, hogy sokan lefordultak mindkét részről a nyereggel együtt, s úgy lelték halálukat a borzasztó összekeveredésben.” Vidos Elek, ekkor már hadnagy, azt mesélte fiának, hogy „egy óriás termetű kozák támadt rá. Csak bízza rám hadnagy úr! - ugratott melléje egy szürkebajuszú vén őrmester - majd én elintézem! Ami meg is történt.” Perczel látta a Hatvan felől előrenyomuló nagy orosz tömegeket, de a rohamot már nem tudta megállítani, és abba az 1. dandárral maga is belevetette magát. A csata másnapján írt jelentése szerint: „Az ágyúzás mintegy egy óráig tartva több lovas masszái az ellenségnek szétzavartattak, és futásba hozattak, míg mégis a lengyel üteg és egy század Attila-huszár a centrum második sorvonalából némi veszteséget szenvedve vissszafutamodtak. Erre én a végső balszárnyon lévő Nádor és Miklós huszárokból álló osztállyal rohamot rendelék az ellenség jobbszámyán az erdőségre dűlő csapatai ellen. Ugyanakkor Dessewffy tábornok a Károlyi huszárosztállyal az ágyúk által jól megzavart ellenséges centrumot támadja meg. Az ellenség minden oldalról fut. Nagy ökölharc kezdődik, az ellenség közül sok lekaszaboltatik”. Lengyel részről Wysocki tábornok: „Az az igazság, hogy Túránál heves lovas ösz- szecsapásra került sor. A mieink alaposan megszenvedték az ütközetet. A vereséget általában annak tulaj donitották, hogy négy vezénylő tábornok volt a helyszínen, s egymásnak ellentmondó parancsokat osztogattak. Elöl álló ulánusaink erősen ki voltak téve az orosz ágyúk gránáttüzének. Negyedóra leforgása alatt több mint tíz embert s kétannyi lovat veszítettek (másutt 50 ló elvesztéséről ír), hátrább is kellett húzódniuk néhány száz méterrel. Dessewffy ragyogó huszárrohama szétzilálta az orosz lovasságot, mégis elrendelték a visszavonulást, amelyet azután ulánusaink fedeztek.” A Radetzkyek Dessewffyvel elsőként rohamoztak. Maga Szabó Vince alezredes is súlyos sebet kapott. Testéből később kioperáltak egy golyót, amit végrendeletileg a szombathelyi múzeumra hagyott. Huszáraink vitézségének dokumentuma az a német nyelvű felterjesztés, amit Vidos Márton százados a csata után két nappal, július 22-én Abonyban a hadtestparancsnokságnak benyújtott:
