Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Domokos György: A szombathelyi vár fegyverei a XVI-XVII. században

sabb latin nyelvű elnevezés az ágyúkra. Az a tény viszont, hogy ez utóbbi kőgolyót vet, már sokkal érdekesebb. A köböl készült lövedék ugyanis épp ez idő tájt kezd kikopni a használatból, s a későbbi leltárakban már egyre ritkábban fordul elő. Csupán néhány speciális lövegtípus működött továbbra is kőgolyóval. Helyette előbb a kovácsolt, majd az öntöttvas golyó terjedt el. A váltás magyarázata egyszerű. Azt mindenki el tudja képzelni, mennyivel könnyebb és olcsóbb a vasgolyó öntése sorozatban, mint a kőgolyó kifaragása egyenként, kézi munkával. A vasgolyó továbbá jóval kisebb méretű az azonos tömegű kőgolyónál, tehát a „hozzá való” löveg is kisebb lehetett. Eleink ily módon takarékoskodtak az ágyúcső drága nyersanyagával, a rézzel és az ónnal (azaz a bronzzal), továbbá az öntéssel járó nem kevés munkával. Végül egy praktikus ok: a várostromok során a várfalra kilőtt kőgolyó a célba csapódáskor gyakran darabokra tört, anélkül, hogy a legcsekélyebb kárt okozta volna, ami a vasgolyóval azért nemigen fordult elő.

Térjünk vissza a bombardához, amit tehát jelen esetben közönségesen (vulgo!) taracknak neveztek. A XVI—XVII. században taracknak mondott ágyúnak semmi köze a manapság e néven futó lövegfajtához. Valószínűleg egy, a falkonétához hasonló kisméretű, vasgolyót lövő löveget neveztek így. Ugyanakkor létezett egy másik, németül Haubitznak mondott, magyarra szintén taracknak fordított várágyúfajta is, amely viszont kizárólag kőgolyót lőtt. A lövedék alapján itt valószínűleg ez utóbbiról van szó.

Mindez sejtetni engedi, hogy az ágyútípusok elnevezése terén meglehetős zűrzavar uralkodott. Ugyanannak a lövegfajtának a különböző nyelveken más-más neveket adtak. Ez még nem lenne baj, ha ezt következetesen tették volna. De épp a következetesség nem jellemző vonása az ágyúk típusmeghatározásának, még egy adott országon belül, ugyanazon nyelv esetében sem. Hiszem például az 1565-ben és 1571-ben falkonétának mondott ágyúk 1577-ben és 1578-ban már „tormentum”-ként szerepelnek. Az egyezést az azonos darabszámok valószínűsítik. Ezért tehát nehéz meghatározni, valójában milyen ágyútípussal állunk szemben. Itt persze figyelembe kell venni azt is, hogy szakember-e a leltár készítője, avagy nem. Az utóbbi esetben ugyánis meglehetősen nagy a tévedés lehetősége, nemcsak a típuselnevezést, hanem a technikai adatokat illetően is. Jellemző példa, hogy 1592-ben egy „törött bombarda avagy puska” nevű fegyvert vettek leltárba.

Sajnos, a leltárak az ágyúk darabszámán túlmenően egyéb technikai jellemzőikről nem sokat árulnak el. Nem tudni miért, a latin összeírások a fegyverzetek technikai mutatóit tekintve meglehetősen elnagyoltak, szemben a német nyelvűek pontosságával, adatgazdagságával. Az összeírok megelégedtek egy-egy semmitmondó jelzővel, mint például rossz, törött, hitvány stb. (Bizonyára nem gondoltak az utókor kutatóinak igényeire.) Tették ezt abban az időben, amikor a tűzfegyvereket leggyakrabban a belőlük kilőtt golyó fontban (1 font = 0,5 kg) megadott súlyával jellemezték, és sokszor megadták a cső hosszát és súlyát is. Ismerünk olyan magyarországi leltárakat is, amelybe gondos kezek a csőfurat és a golyó átmérőjét is berajzolták. Mindezek hiányában csak a korabeli párhuzamok alapján határozhatjuk meg a lövegek adatait. A falkonéta például általában 0,25-1,5 kg súlyú golyót lőtt ki. A leltárak szerint vasgolyót, mivel a fel sorolásokban azt olvashatjuk, hogy „falkonétához való vasgolyó ennyi”. A vékony ágyúcső hossza 2,5-3,5 m-t tett ki, a szája felé keskenyedett. Többnyire kerekes ágyútalpon nyugodott, de találkozunk forgó állványzattal is. A mozsarak űrmérete pedig elképesztően tág határok között mozgott. A belőlük vetett kőgolyók, bombák súlya ugyan többnyire fél kg-tól néhányszor tíz kg-ig terjedt, de léteztek 250 kg-os lövedékek is. Egy ilyen mozsármonstrum csőfurata jócskán meghaladta a fél métert.

Ugyancsak 1565-ben vettek leltárba egy „vető szerkezetet, mely tüzet hajít”. Minden bizonnyal akorábbi évszázadok valamelyikéből visszamaradt hadiszerszámról, vetőgépről van szó, hiszen még Mátyás király idejében is előszeretettel alkalmazták ezeket a már akkor is elavult fegyvereket.

890