Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Czigány István: A huszárság - a "magyar fegyvernem"
szökött meg a 10. számú Vilmos huszárezredtől, de csak a negyven megmaradt ember csatlakozott a honvédsereghez. A hazatért és az újonnan szervezett egységekkel együtt a honvéd huszárezredek száma tizennyolcra szaporodott. Feladatuk felderítés, saját csapatainak védelme, csaták esetén gyors átkaroló támadás. Mindenesei voltak a hadszíntérnek. A lovasság szinte minden ütközetből kivette a részét, így a nagysallói csatából is, mely 1849 tavaszán Komárom felmentését eredményezte. A VÁLSÁG KEZDETE Bár a XIX. század folyamán a huszárság Európa-szerte elit fegyvernemnek számított, a tüzérség, és a kézifegyverek technikai fejlődése miatt, fokozatosan vesztett jelentőségéből. E drámai változást a hátultöltős fegyverek megjelenése vezette be, melyek tűzgyorsasága tízszerese az elöltöltős típusokénak. Custozzánál a huszárok még hagyományos rohammal, kivont karddal legázolták a hagyományos, szuronyos puskával védekező olasz gyalogosokat, de néhány nappal később 1866. július 23-án Königrátznél az új fegyverrel rendelkező poroszok halomra lőtték a rohamozó huszárokat. Hasonlóan végződött a francia huszárok támadása az 1870/71-es francia-porosz háborúban is, ezért sürgős változásra volt szükség. Gyökeresen át kellett alakítani a hagyományos huszártaktikát. A fő hangsúlyt a taktikai és stratégiai felderítés mellett a csapatok biztosítására helyezték. Még mindig hasznos az évszázadok óta beidegzett gyorsaság, mozgékonyság, de egyre jobb lóra és ügyes lovasra volt szükség. Nemcsak lovas-, hanem gyalogharcra is kiképezték őket, s a huszárságot lassan már csak a hagyományok és a sajátos csapatszellem különböztette meg a többi lovasalakulattól. Ismétlő rendszerű karabélyt, forgópisztolyt rendszeresítettek, és a szórólövegek helyett megjelent a géppuska. A kard, mely sokáig a huszár jellegzetes fegyvere volt, most inkább hüvelyében pihent. A HUSZÁRSÁG ALKONYA A huszárfegyvernem számára a kegyelemdöfést az I. világháború orosz frontjának elhamarkodott lovasrohamai adták meg. Stojanovnál tüzérségi előkészítés nélkül, Goro- doknál, be sem várva a felderítőket, nyílt terepen indítottak rohamot. Színes uniformisaikban kitűnő célpontul szolgáltak az ellenfél tűzfegyvereinek. Mint oly sokszor, most is a meglepetés erejére számítottak. Egyes parancsnokok úgy képzelték, hogy az ellenség nem számít arra, hogy van olyan lovasság, mely a gyorstüzelő fegyverek ellenében nyílt rohamot indít. A számítás nem vált be, a Monarchia huszársága felmorzsolódott a háború két éve alatt. Hamarosan ló nélkül maradva már a lövészárokban teljesítettek szolgálatot, mint bármelyik gyalogos katona. Fennmaradt azonban a „huszárszellem”, mely a modern háborúk korában az elit csapatokat jelöli. A magyar királyi honvédségen belül a huszárhagyomány folytatásaként 1920 után, két dandárba szervezve, négy huszárezredet állítottak fel. Hadrendje már csak nevében huszár, gyorsaságát a II. világháborúban a növekvő motorizáció jelentette. Golyószórókkal, nehézgéppuskákkal, aknavetőkkel, harckocsikkal és páncélgépkocsikkal szerelték fel. A huszárhagyományokat a magyarokon kívül legintenzívebben a franciák ápolják. Huszárságuk megalapítójára, Bercsényi Lászlóra emlékezve, a francia hadsereg egyik elit ejtőernyős ezrede máig nevét viseli. 884
