Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Ambrus Lajos: Szókalauz - tanár - tudor - szerkesztő; A hatvanéves Ilia Mihály
egy király — egy gyalog), hanem abból az egyszerű tényből, hogy Ö szinte az összes kollégájával ellentétben (az egyetlen dacos kivétel Keserű Bálint, akinek ezúton is széles kalaplengetés) mániákusan azt kereste diákjaiban, miként válhatnának amaz szerencsétlenek írástudó-literátor értelmiségivé, és persze saját munkatársaivá. Legfeltűnőbb a hihetetlen nyitottsága — ez a silány közhely az, amelyet legelőször kell leírni. Azt tette, amit minden jobbfajta intézményben szokás: különfeladatokat adott a meggebedő ifjoncoknak (Szókalauznak Szőcs Géza első verseskönyvének bírálatát) - különben is, a tiltott gyimilcs édesded élvezgetése, bizarr mulatozás olyasmivel foglalkozni, amely, hogy finomkodjunk, nem éppen comme il faut. És ez esetenként a közléssel is (ó, a halhatatlanság!) kecsegtetett... Aztán az ún. „nyugati magyar irodalom”: a vasfüggönyön átpasszolt művek — a már ismert Korunk szellemi körképe az Occidental Presstől, ha szemelvényesen is, de olvashatóvá vált Heidegger, Jaspers, Ortega, Bergson és még mások; Méray Tibor felszabadító Nagy Imre-könyve, Cs. Szabó irodalmi beszélgetései, a Magyarország megszállása Kovács Imrétől ésígyto- vább. (Volt is egy-két szépecske botrány: épp az emlegetett DGy-é, aki nagy jámboran egyházi irodalmat szándékozott a vonaton átcsempészni, amelyet Szépfalusitól kapott Bécsben, a címet meg IM-től — a fénykorában lévő szegedi Egyetemi Színpad tagjaként bukott le, noha egészen különleges kegygyakorlás volt az, hogy egy ilyen társulat Nyugatra utazhatott; szóval DGy, ahogy írva vagyon, annak rendje és módja szerint lebukott; — hamar megszületett a konstrukció: hoppá, demonstratíve (!) részt vettek Máriazellben, mint a honi egyetemi ifjúság küldöttei az akkortájt celebrált Mind- szenty-temetésen. (!) Jöttek hát a nyomozó elvtársak, a szokásos vajszínű szolgálati Zsigulin, Zs. és F. — a régi, ócska mesék.) De azért mégis leginkább az erdélyi történeti és kortárs irodalom, Farkas Árpádék nemzedéke, a „Kántor-Láng”, Szilágyi Domokos és István, Sütő, Kányádi, Székely János, de még Balogh Edgár is, az „öreg bolsi” ahogy nem csekély öniróniával a régi Korunk lépcsőjén magamagát Szókalauznak nevezte. A stúdiumok gyakori kalandos utazással párosultak - IM mint egy intézmény, összes tanítványát küldte, de mentek azok maguktól is, Erdélybe, ide-oda, írókhoz, művészekhez, tudósokhoz, diáktársaikhoz: könyvet, folyóiratot, orvosságot küldött és a Tiszatájos időkben cserébe kéziratokat kért. Séta: egy ’75-ös téli kirándulás - Szókalauz jobb híján potyautasként kelt útra egy csempészbandával, zord februári éjszakán (IM küldeményei a csomagtartóban), amikor az ócska Zsiguli a sűrű hóesésben hajnali fél háromkor, már odaát, Ant környékén váratlanul megpördült és vagy négy méteres vakzuhanás után egy megáradt patak fenekén landolt. A koromsötétben előadott légibalett során a kocsi (négy csempészével persze) hossztengelye körül átfordult és némi tépelődés után, glutty-glutty, a többméteres jeges vízben szépen elsüllyedt. Ám Deus ex machina, a csomagtartó egyik csücske valahogy Isten szabad ege alatt rekedt, így IM ajándékai, Kányádinak és Gy. Szabó Bélának, viszonylag sértetlenek maradtak — Szókalauz és bandita társai valahogy kikecmeregtek a tengeralattjáróvá avanzsált Zsiguliból, de a csempészanyag, a harminc pár fekete, finom női lakkcipő, a kipottyant szélvédőn keresztül vidám sétaútra kelt. IM már akkor (is) professzor volt. No nem formaliter, a honi literatúrában a fehérnél is ritkább holló ugye, a negyvenéves professzor - diákjai szerint. Visszahúzódó, szolid, pápaszemes, loholó, rejtőzködő, halk beszédű férfiú. Minden aggályosság nélkül: Osvát Ernő egyetlen és megismételhetetlen magyar tanítványa. A SZERKESZTŐ. A legendás. Nincs is e sártekén olyan magyarul valamirevalóan fogalmazni képes literátor, akinek az elmúlt harminc-harmincöt évben ne küldött volna legalább négyszer annyi 1 e vei e t/felkér é s t/fil ológi ai tanácsot/lapkivágást/irodalomjegyzéket/ki- egészítést/buzdítást/atyai dorgálást/belletrisztikai pletykát/születésnapi-névnapi üd- vözletet/férfiúi bánatot/rezignált ölelést, mint amennyit válaszul-viszonzásul ka- pott/kaphatott. Ö a Nagy Levelező; nem utazott konferenciákra, tanácskozásokra, felolvasásokra, nagytudós tanulmányi napokra, összejövetelekre, Nyugatra végképp 863
