Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Vékony Gábor: 1910-ben született - Beszélgetés László Gyulával

hogy igaz-e. Úgyhogy itt nagyon vigyáznunk kell, és itt érkezünk el az egyik alaptételemig, a termékeny bizonytalanságig. Inkább tartsuk a bizonytalanság szintjén kissé lebegve a kérdéseket, semmint hogy biztos dolgokat mondjunk el..., ami öt év múlva már idejét múlta. Makkay János találta meg az egykorú aktákat a kincs Bécsbe vándorlásáról, illetőleg a helyszínen felvett találási jegyzőkönyvet. Hiányzik belőle egy kereszt - föltehetőleg —, és talán valami ékszerféle. A kincs megtalálásáról szóló jegyzőkönyvek szerint a kincs rétegesen volt elhelyezve. Nem mélyen, 70 centi mélyen kezdődött rétegesen úgy, hogy a káni, vagy uralkodói kincstárakban a polcokra az aranyedények föl vannak téve, úgyhogy szinte onnan szedték le - persze nem így volt -, és tették be a zsákba, abban a sorrendben — mert nyilván zsákba rejtették el -, és aztán a megásott gödörbe betették. A megásott gödör föltehetőleg a Nagyszent- miklóson esetleg meglévő földvár árkát jelenthette, ami aztán megtelt iszappal, fekete földdel, és itt bukkant rá az a szerb napszámos, aki a kertjének a kerítését ásta meg, a kerítés cölöpjének a lyukát, és találta meg a kincset.

Hadd váltsunk most egy kis irányt a régészettől, és nézzük át vázlatosan képzőművész tevékenységedet. Te festőnek indultál. Korai alkotásaid elsősorban festmények és rajzok, később aztán más technikákat is kipróbáltál.

... Barátaimról, és atyai példaképeimről rajzoltam beszélgetés közben. Ök beszéltek okosat, én nem tudok okosat beszélni, hanem ültem és rajzoltam. így gyűlt össze ez a hatalmas anyag, több mint hatszáz rajz — persze ez nem annyit jelent, hogy 600 emberről. Hanem összesen hatszáz rajz, és párhuzamosan a kéziratok. Most jelent meg nemrégen - ez is kapcsolódik a kérdésedhez - Veszprémben, az Új Horizont kiadásában egy kis könyvem, ami csak első kötet lesz, mert követi majd a második, harmadik, x-edik, nem tudom hány, az a címe, hogy Arckép és kézirat. Tehát akiket lerajzoltam, ott van az arcképük és vele szemben a kezük írása. Tudniillik én a kéziratokat is gyűjtöm, amit nem szégyellek megmondani, mert hátha kapok ennek nyomán is kéziratokat, haha. Na, hát szóval én nem tudok az úgynevezett művészetemről beszélni, mert csinálom. Hát mit csináljak? így adódott. Például egyik-másik képemről persze tudok. Meg akartam örökíteni a gyermekeim számára, unokáim számára Bartók Bélát amint zongorázik. Majdnem minden hangversenyén ott voltam. Szóval fölidéztem emlékképként azoknak a koncerteknek az emlékét, és csináltam egy képet róla. Azért, hogy a gyerekeim is lássák. Hogy a kép milyen színvonalú, ahhoz én nem szólhatok hozzá. Meggyőződésem szerint jó. Dehát ez maradjon zárójelben.

... Bartókot gondolom nemcsak a gyerekeid kedvéért festetted meg, hiszen ha jól emlékszem, a kiemelt helyen volt a szobádban mindig is, amikor ott volt és éppen nem kiállításon.

Igen. Hát persze, nem szeretném hogyha szerénykedésnek vennék a dolgot, de én tényleg azért cisnálom, mert csinálnom kell, vagy kedvem van hozzá. Hát van két nagy sorozatom. Az egyik Veronika kendője és a pillangó. Ez önéletrajz-sorozat. A másik sorozat meg 33 nagy linómetszet, Az ács fiának evangéliuma. Úgyhogy nemrégen egy interjúban azt mondtam, hogy az életemet két pont záija le. A művészeti életemet II. János Pál pápa személyemre szóló apostoli áldása, amit ezért a linósorozatért kaptam, a másik pedig a Széchenyi-díj, a régészetit. A miniszterelnök úr úgy adta át, hogy „Hát végre erre is sor kerülhetett!”. Miután negyven éven keresztül nem került rá sor. Annyi baj legyen! Na. Hát ennyit a művészetről.

Még egy dologra szeretnék kitérni, hogyha nincs ellenvetésed. Épp a képek kapcsán. Mondtad hogy Tersánszkyt rajzoltad. Tudom, hogy ti az ’50-es években,

81