Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Dragomán Pál: Feszt László grafikáiról

bizonytalanul komponált, zavaros rajzokat. Aztán vannak művészek, akik kitűnő, de teljesen meddő képeket készítenek; képeket, amelyek nagylelkűek vagy hangosak, ne­mesek vagy emelkedettek, témájukat esetleg megjegyezzük, csak éppen nem tudunk soha többé felidézni egyetlen vonalat, foltot vagy színt sem, melyek a képet egyszerivé, megismételhetetlen csodává emelik. Az ilyen művek lehetnek érdekesek és nagysze­rűek, de nem igazi művek. Hiányzik belőlük valami, amit nem értelmével alkot a művész, hanem indulatával, sugallatával, szívével, látomásával. Enélkül a valami nél­kül csak kifogástalan képek születnek, igaziak nem. Ezek a rajzok, amelyeket itt a lapban most közlünk, sugárzóan tiszták, és olyan ravaszul megszerkesztettek, hogy Ön kedves olvasó, ha majd évek múlva visszagondol erre a lapszámra, lehet hogy semmire sem fog emlékezni belőle, de elméje biztosan visszaidézi majd ezeknek a rajzoknak különös textúráját, melyet az alkotó egy sajátos, csak rá jellemző és megismételhetetlen módszerrel ért el. Nem sokszorosító grafikai eljárással készültek ezek a lapok, egyedi tusrajzok ezek. Különös világot látunk rajtuk, mitikus, hierarchikusan szigorú szerkezetet, olyat, amely leginkább a természeti népek totemisztikus ábrázolásait juttatja eszünkbe, maori tetoválásokat vagy ausztrál kéreg­festményeket. De igen közel állanak ezek a rajzok a magyar népművészet egyes terü­leteihez, a karcolt csontfaragványok, lőporszaruk, vagy a festett húsvéti tojások for­mavilágához. Pedig antropomorf, figurális művészet ez. A vastag, kontúros vonalakkal körülhatárolt emberi alakok gazdag, növényi bujasággal borítják be a papír egész fe­lületét. A rajz, az ábrázolt figuráknak mintegy a röntgenképét, belső szerkezetét is ábrázolja és ott, ahol a csontok, izomzat, belső szervek nem töltik ki az egész felületet, különös spirálok szerteágazó vonalak, tetoválás érzetét keltő szerkezete teszi térbelivé a síkban ábrázolt emberi figurákat. Az alakok feje gyakran maszkszerű. Néha szar­vakkal, bikaszerű antik hatást keltve. Kiterjesztett karú alakjai feszületszerű hatást keltenek. Egyes méltatói lírai expresszionizmusról beszélnek Feszt Lászlóval kapcso­latban. Ez badarság. Mi sem áll távolabb ettől az antik totemizmusból fakadó, szigo­rúan kemény vonalakkal határolt grafikai ábrázolástól, mint a líraiság. Inkább egyfajta plasztikai történés állomásaiként kapcsolódnak egymáshoz az egyes lapok, de ez a történés nem regényszerű, nem irodalmi, hanem csak képzőművészeti eszközökkel megfogalmazott, a két síkban ábrázolt antropomorf figurák vagy alakok különböző mozgáslehetőségeinek buja, de mégis artisztikus és rendkívül megkapó ábrázolása. 848

Next

/
Oldalképek
Tartalom