Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 9. szám - Határ Győző: Életút 3.

maradt, akkor is. Pergamensárga arccal, öregen, még ma is hallom mente­getőző hangját:- Igazad volt abban a versedben, amiben kigúnyoltál. Kocsonyaállat vol­tam, mindenki utált, tudom, te is. Bocsáss meg: hidd el, levezekeltem ­- De Pali, Palikám! Miről beszélsz?!- Megérdemeltem. A Piccadilly melletti Swiss Centre előtt futottunk össze, becipelt a svájci eszpresszóba s ott mondta. Hosszú évekig írta angol nyelvű Flaubert-könyvét, rossznyelvek „ziccere” szerint, melyet kihagyni nem lehet, ezer Flaubert-élet- rajzból egy ezeregyediket. Csendes öregség volt és szép szinekúra, a Ford Foundation-tői húzta hozzá az ösztöndíjat. Ideadta, írtam róla; könyvét meg is mutattam Párizsban a La Quinzaine szerkesztőségében Maurice Nadeau- nak, az ismert Flaubert-szakértőnek, aki kimagasló monográfiát írt a Mes­terről.- Ejnye-bejnye. Sok a lacune, nem ismeri a levelezését - hümmögött; s míg így, finnyáskodva forgatta, mindegyre morfondírozott: - tudott ez az ember egyáltalán franciául...?! KL Valami megütötte a fülemet. Mintha azt mondottad volna: a pénzadó fedőszerv. Jól hallottam-e? Veszedelmesen éles a hallásod. Tudod, akkoriban főbenjáró illetlenség lett volna és a tiltakozások viharát váltja ki, fegyelmi és elbocsátás járhatott a nyomában; de ma már nyugodtan el lehet mondani. Hogy az emigráns szer­vezetek, kiadványok pénzalapját zömmel az amerikai kormány adta s a dolog lebonyolítását a Központi Hírszerző Szolgálatra bízta. Ha adta — helyesen tette; s persze a pénzadó gazda ilyenkor óhatatlanul direktívákat ad, a tá­mogatott szervezeteket külpolitikája eszközéül használja fel s működésüket igyekszik annak alárendelni. Hogy is lehetne másként (hiszen, kicsiben, ezt csinálta az angol külügyminisztérium, amely nem győzte hangsúlyozni a BBC külföldi szolgálatainak önállóságát/függetlenségét). Mindezt amerikai részről váltig tagadták s hogy elejét vegyék a „hamis hírverésnek”, a CIA új gya­korlatot vezetett be: fedőszerveknek adták a pénzt, továbbadásra. Eleinte a Ford Foundation töltötte be ezt a szerepet, majd - azon az alapon, hogy „nem én adom, hanem az Angyom-Térgye, aki három házzal odébb lakik”, felállították Párizsban a Congress for Cultural Freedom nevű szervet s azontúl jórészt az lett Mindnyájunk Nagybácsija, bár a Ford Foundation is tovább működött. A nagyágyú az ideológiai háborúban nem az Irodalmi Újság és társai voltak, hanem az angol nyelvű Encounter, amely 37 évi működés után 1991 elején vérzett el; 1954-ben indult a párizsi Congress pénzén, amelyet 1950-ben költöztettek be az amerikaiak a Blvd Haussmann 104. alatti párizsi palotájába. Koestlertől Levy-Strausszig, Trevor Ropertől Stephen Spenderig, Evelyn Waugh-tól Arnold Toynbee-ig az angolszász irodalom legjelesebbjei írtak bele s így visszatekintve igazi érdeme, hogy merőben más, fontosabb, nemesveretű írások is elúszhattak a hidegháború jéghegyein; de hitelének sokat ártott, amikor 1966-ban az ír Conor Cruise O’Brien rábizonyította, hogy az amerikai kormány szócsöve s az ellene indított sajtóper is őt igazolta. 813

Next

/
Oldalképek
Tartalom