Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 9. szám - Határ Győző: Életút 3.
és undokul viselkedett. Feszült légkörben, egy órácskát diskuráltunk; hosszan áradoztam neki Sir David Lindsay A HÁROM REND című moráliájáról, amelyet az edinburghi fesztiválon láttam először - eredeti teljes címén ANE SATYRE OF THE THRIE ESTATIS elébe tártam, milyen baditett volna, hogyha ezt az 1540-es skót remekművet Mészöly Dezső lefordítaná és a Nemzeti színrehozná. Nagy utánjárással még a darab jegyzetelt angol fordítását is előkerítettem és postáztam Majornak; soha meg nem köszönte, még csak kézhezvételét se jelezte; erről ennyit, közbevetőleg.) KL (Akkor közbevetőleg: miért nem fordítod le te magad?) (Hja, Lorcsikám! Már az se bizonyos, hogy futja belőlem az önéletírás befejezésére. Még megrendelésem sincs rá, annak a behemót darabnak a megverselt átköltésére, színháztól s azt is, hosszas habozás után, bizonnyal visszautasítanám.) De „térjünk vissza birkáinkhoz” — KL Térjünk bizony! Mert te, Sterne-i könnyűvérüséggel minduntalan el- elcsábulsz az elkalandozás Széles Útján! Ahelyett hogy megmaradnánk az erkölcs Keskeny Ösvényén, ami történetünk szamárkaptatója. Elhiszem, hogy téged Csé „monopolizált”; de te nem monopolizálhattad Csét - Nem ám. Hiszen csodálói/imádói/tanítványai szoros gyűrűbe gyűltek köré, csupa fiatal, ösztöndíjas egyetemista, s ki leendő ítész, ki rügyező költőpalánta. Csüggtek ajkán, mintha Krüszosztomosz volna s mézet csurgatna (csurgatta is); jól kiegészítették egymást, ő és akolitái (volt belőlük egy akolravaló) - mert amilyen szüksége volt emezeknek az Infallibilis Verbumra és annak Lesugárzására, ugyanolyan szüksége volt neki magának az adulációra/ado- rációra (világéletében felülről okított és ilyen rajtafeledkezett ifjonti fiú-és lányarcok rajzották körül, telve tudománykandisággal). Igen ám, de Temzén innen, Temzén túl, Richmondban működött egy másik guru is, és akármekkora a dél-angliai magyar irodalom, két guru egy-csárdában-két Magasztos egy-szanghában - nemigen fér meg, gondolnád. Rosszul gondolod s ebbeli félelmed alaptalan, lévén Csé Szabó finomtollú esztéta, Szabó Zoltán pedig pünkösdi nyelvű publicista. Az egyik: irodalomközpontú literátor; a másik: prófétába ojtott közíró. így azután, ha hol-ide-hol-oda, emehhez-amahhoz csá- bult is az akoliták gágogó hada, nem számított „átcsábításnak”, mivel (1) az egyiknél az irodalom feldúsított ambróziáját, a másiknál a politikum pabu- lumát szívhatták magukba (kólásított, szénsavas kancatej formájában); és mivel (2) mindegyiknél csak a Másik magasztalását hallhatták. KL Ismerted Szabó Zoltánt, megszólás Mestere? Mit vársz tőlem, azt, hogy „Festschriftet” írok és mindenkit minimálisan „mennybemenesztve” parentálok el? Csak azt írom, amilyennek én láttam. Ismertem hát, már hogy ne ismertem volna, nem olyan Közéleti Személyiség volt, hogy megengedhettem volna azt a fényűzést - s lehetett volna nem ismernem. Elégszer találkoztam vele a Száműzött írók Szövetségében, amelynek titkára volt, ankétokon-palávereken, a rádiónál és még ott is meglátogattam, Twickenham-i Temze-parti otthonában (melynek földszintjét el-elárasztotta a folyó, ha magas volt a vízállás). Szép úri fészke volt s tanúja voltam, alumnusai milyen derék munkát végeznek-fúrnak-faragnak, tapétáznak-villanyszerelnek, árvízkárokat helyrehoznak házában, a guru iránti tiszteletből. KL S milyen volt vele a viszonyod? Olyan semmilyen. Semmitmondva-pajtáskodó. Tudomásul vett s nem is talált 804
