Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez
„A marsall igen barátságos volt” - mondta Churchill Morannak. „Adtam neki egy dobozzal a hosszú szivarjaimból. Három óra hosszat szívott egyet belőlük.” Sztálin jóindulatúnak mutatkozott a brit monarchia irányában, kijelentve, hogy az tartja össze a birodalmat. Megjegyezte, hogy remélte, az angol király is Berlinbe jön. Kommunista és más forrásokból úgy tudta Sztálin, hogy az angol miniszterelnök jelentős többséggel megnyeri majd a választást. (Az értesülések aligha voltak megbízhatóak, mert Churchill és pártja vereséget szenvedtek egy hét múlva.) Churchill megígérte, hogy támogatni fogja a Montreaux-i szerződés kiegészítését, ami kijáratot biztosít majd az oroszok részére a Földközi-tengerhez, és kirekeszti Japánt. Az ígéretet megtoldta azzal, hogy nemcsak a Dardanellákat, hanem a kieli-csa- tomát is nemzetközivé kell tenni a szuezi-csatorna mintájára, hogy a Balti-tengerről is kijuthassanak az orosz hajók a világtengerekre. Sztálin a társalgás közben megkérdezte, hogy angol vendégének mi a véleménye Magyarországról? Churchill csak annyit tudott válaszolni, hogy „majd megkérdezi külügyminiszterét a jelenlegi helyzet felől”. Sztálin biztosította Churchillt arról, hogy a Vörös Hadsereg által felszabadított országokban erős, független, szuverén kormányokat kíván létesíteni. Szabad választásokat akar, amelyekben minden párt részt vehet majd, kivéve a fasiszta pártokat. Churchill ekkor Jugoszláviára tért. Emlékeztette Sztálint, hogy az 1944. októberi moszkvai konferencián fele-fele alapon osztották el az érdekköröket. „Jelenleg az arány kilencvenkilenc (a Szovjetunió javára) Anglia egy százalékával szemben.” „Ez egyáltalán nem így van”, - vágott vissza Sztálin. „Sokkal inkább 90 százalék brit, 10 százalék jugoszláv és 0 százalék orosz az arány. A szovjet kormánynak gyakran fogalma sincs arról, hogy mire készül Tito.” Churchill megismételte, hogy az angolok aggódnak az oroszok szándékai miatt. A térképre nézve úgy tűnik, hogy Oroszország nyugat felé nyomul. Sztálin csodálkozott. Hogy mondhat ilyent Churchill, amikor kétmillió orosz katonát szerelnek le és küldenek haza a következő két hónapban. A hatalmas világháborús veszteségek miatt a felperzselt ország újjáépítésére haza kell vinni a katonákat. Biztosította Sztálin a miniszterelnököt arról is, hogy az utódlás körül nem lesz zavar Moszkvában, és akárki folytatja munkáját, az orosz politika nem fog megváltozni. Lord Moran, aki naplót vezetett Churchill kinyilatkoztatásairól, megírta, hogy Churchill maga is kezdett hinni Sztálin jóindulatában. „Úgy vélem, hogy Sztálin meg fog tenni mindent, ami tőle telik” - mondta a beszélgetés végén Morannak.8 A diplomácia labirintusaiban jártas Churchill, aki szívesen ugratta volna egymásnak a szovjetet és Amerikát, talán nem is annyira Sztálinnak hitt, mint a saját reményeinek. A potsdami konferencia végén kibocsátott kommüniké világosan mutatja, hogy az „igazságos és tartós béke” helyett újabb nézeteltérések keletkeztek a tárgyalófelek között. Az oroszok lényegében biztosították az elfoglalt német területeket a maguk részére, de jóvátételi igényüket elutasították a nyugati megszállási övezetekben lévő vagyontárgyakra. A német hadihajókra és a kereskedelmi flottára vonatkozólag sem jött létre megegyezés. A lengyel kérdésben a szovjet álláspont győzött. Talán nem szükségtelen idézni a háború alatt kibocsátott deklarációkból, mert a későbbi ellentétek lényegében ezeknek a magyarázatán alapultak. Az 1941 augusztusi Atlanti Karta, amelyet fenntartással bár, de az oroszok is elfogadtak, kimondja, hogy a szövetséges hatalmak nem kívántak idegen területeket a magukéhoz csatolni, és hogy területi változás csupán az érdekelt népek szabadon kifejezett akaratán alapulhat. Minden népnek joga van megválasztani azt a kormányformát, amely alatt élni akar. A nemzeti szuverenitást vissza fogják állítani azok számára, akiket ettől az erőszak megfosztott. Az 1943. novemberi moszkvai deklaráció szerint az ellenségeskedések megszűnte után nem tartanak katonai erőket más államok területén, csupán a deklarációban 751
