Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez

világpolitikában” — mondta Churchill, és „az angolok meg tudják magukat védeni, ha szükséges, légifolényük és a (La Manche) csatorna révén”. Davies, a milliomos vállalati ügyvédből lett diplomata mind türelmetlenebbül hall­gatta Churchill fejtegetéseit. (Köztudomású volt róla, hogy két évig nagykövetként szolgált a Szovjetunióban. Megengedték neki, hogy részt vegyen a politikai és katonai vezető gárdát lefejező ún. koncepciós perek tárgyalásain, amik meggyőzték arról, hogy a vádlottak valóban bűnösek voltak. 1942-ben megjelent Mission to Moscow című köny­vét jó néhány kritikusa sztálinista propagandának bélyegezte. Büszke volt rá, hogy 1939 januárjában Hopkinsnak írt levelében megjósolta a szovjetunómét paktumot. Ennek szerinte Chamberlain angol miniszterelnök külpolitikája volt az oka, amely Olaszországot, Lengyelországot és Magyarországot Hitler karjaiba kergette.) Végül Davies megmondta Churchillnek, hogy az orosz vezetők jóhiszeműsége kétségtelen, és Sztálin érvei meggyőzőek. Churchill újból felhívta Davies figyelmét a kommunizmus európai terjeszkedésére és a szovjet veszélyre, mire az amerikai látogató azt mondta, hogy Churchillnek ki kellene nyilatkoztatnia, hogy tévedett amikor nem támogatta Hitlert, mivel most ugyanazt a doktrínát teszi magáévá, amit Hitler és Göbbels han­goztatott... A temperamentumáról ismert Churchill lenyelte a sértést és nem ütött viszsa, mert a háborúban meggyengült Angliának továbbra is szüksége volt amerikai segít­ségre. Csupán annyit mondott, hogy állandó nyomás alatt volt, és talán erősebb kife­jezéseket használt mint kellett volna. Hamarosan kiderült hogy a 68 éves, beteges Davies befolyása már nem volt jelen­tős az amerikai külügyek terén. Más dokumentumok arra mutatnak, hogy Washing­tonban mindinkább erősödött a szovjetellenes irányzat. Jellemző az 1945. július 10-én Bymes külügyminiszternek küldött távirat, amit valószínűleg Matthews szövegezett: „Téves Zsukovnak az a Berlinben tett kijelentése, hogy a krimeai (jaltai) konferencián a lengyel határt az Odera és Neisse folyóknál húzták meg”.3 Az 1945. február 11-én kibocsátott jaltai zárónyilatkozat valóban nem tett említést ilyesmiről, és Lengyelor­szág nyugati határainak megállapítását a békekonferenciára bízta, azzal, hogy jelen­tős területeket kell kapnia északon és nyugaton”. (Az is igaz viszont, hogy Molotovnak az Odera-Neisse-vonalra vonatkozó határozati javaslatát Jaltában sem Roosevelt, sem Churchill nem ellenezte.) Az amerikai külügyminiszter tájékoztatására készült, határkérdésekre vonatkozó tanulmányok és javaslatok magyar szempontból különös érdeklődésre tarthatnak szá­mot. Egy 1945. július 5-én kelt „titkos” memorandum szerint Erdély sorsát illetően a külügyminisztérium illetékesei amerikai-angol-szovjet előzetes megbeszéléseket tar­tottak szükségesnek, azzal, hogy „kedvező javaslatot kell tenni a háború előtti határok Magyarország javára történő revíziójára, nemzetiségi alapon”. Az „alapvető feladatok” fejezetcím alatt szó esett az Erdély északi részét Magyar- országnak visszajuttató bécsi döntésről, amit az 1944. szeptember 12-i és az 1945. január 20-i, Magyarországgal megkötött fegyverszüneti egyezmények semmisnek nyil­vánítottak. A román fegyverszüneti szerződés szerint „Erdély vagy annak nagyobb része visszakerül Romániához, a békeszerződés jóváhagyásától függően”.4 Kárpátalját illetően az amerikai dokumentum közvetlen tárgyalásokat javasolt Csehszlovákia és a Szovjetunió között. „Az Egyesült Államok nem ismernek el semmi­féle területi változást ami a müncheni megbeszélések vagy az 1938-as bécsi döntés eredményeként jött létre. A csehszlovák kormány által javasolt kisebb határkiigazítás­nak a magyar határ mentén az összeurópai területrendezés részeként nemzetiségi megfontolásokon kell alapulni.” A javaslat szerint a magyar-osztrák határ marad a régiben, hasonlóan a jugoszláv-magyar határvonalhoz.5 A potsdami konferencia tárgysorozata nagyjából azonos volt a jaltaival a Német­országgal szemben követendő politikától kezdve a lengyel kérdésen át a jóvátételig, de a megbeszélések légköre megváltozott. A világháború végén a foldgömb volt a tét, 749

Next

/
Oldalképek
Tartalom