Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez
azt ajánlotta, hogy értesítsék a japánokat az új csodafegyverről azzal, hogy békekötés esetén megtarthatják a császárukat. A washingtoni Nemzeti Levéltárban őrzött, évtizedekig titkos dokumentumok szerint Byrnes, bizonyára Truman elnök utasítására, mindkét javaslatot elutasította. A miniszterelnök viszont ellenezte az atomrobbantás hírének az oroszokkal való közlését. Egyheti gondolkodás után Truman végül úgy döntött, hogy mégis tájékoztatja Sztálint az új fejleményről, a részletek feltárása nélkül. Memoárjai szerint július 24-én odalépett Sztálinhoz és elmondta neki, hogy Amerikának sikerült kifejleszteni egy óriási pusztító erejű bombát. A konferencia előtt marsallból generalisszimusszá előlépett Sztálin nem mutatott különös érdeklődést, bár megjegyezte, hogy örömmel hallotta a hírt és remélte, hogy a japánok ellen felhasználják majd az új fegyvert. Az orosz kémszolgálat persze rendszeresen tájékoztatta Sztálint a bombáról. Ala- mogordóban a nézők között volt Klaus Puchs is, akiről később kiderült, hogy a szovjeteknek kémkedett. Alighogy visszaérkezett Moszkvába, Sztálin magához hívatta az ország öt legismertebb atomtudósát és utasította őket, hogy kezdjenek hozzá a bomba tervezéséhez, költséget és fáradtságot nem kímélve. Beria titkosrendőrfönök ellenőrizte a tudóscsoport munkáját. Érdemes itt megjegyezni, hogy Washingtonban befolyásos katonai vezetők még az alamogordói robbanás előtti hetekben sem vették komolyan a bombát. Leahy admirális mondta Bohlen nagykövetnek, hogy a „Manhattan Project” kudarccal fog végződni. Úgy vélte, hogy a „hosszúhajúak” ötmilliárd dollárral becsapták a kormányt, mert a bomba nem lesz jobb, mint egy dinamitköteg. „Ez a legostobább dolog amit valaha csináltunk” — mondta Leahy Trumannak. „A bomba sohasem fog felrobbanni.” Leahy véleményét aligha osztotta mindenki a hadügyminisztériumban, mert az első kísérleti robbantás idején egy hadihajó már útban volt Hawaii felé egy másik bomba alkatrészeivel. Trumannak hamarosan döntenie kellett, hogy megváiják-e amíg Japán megadja magát, vagy pedig felhasználják a felkelő nap országa ellen az atombombát. A japán kormány tagjainak jó része ekkor már a háború gyors befejezése mellett volt. A potsdami proklamáció eredeti verziója szerint a szövetséges csapatokat vissza fogják vonni Japánból, amint „egy békeszerető felelős kormány alakul” a nép akaratának megfelelően. „Az új államvezetés az alkotmányos monarchiát is magába foglalhatja, a jelenlegi dinasztia megtartásával.” Potsdam felé tartva, az Augusta hadihajón Truman és Byrnes elolvasták a proklamációt, és kihúzták belőle a császári családra vonatkozó részt. Július 12-én Hirohito császár magához hívatta Konoje herceg volt miniszterelnököt, aki a háborút ellenezte, és megbízta azzal, hogy utazzon Moszkvába a fegyverszüneti feltételek megbeszélésére. (Japán akkor nem volt hadiállapotban a Szovjetunióval.) Július 16-án Potsdamban az amerikai vezérkari főnökök a Japán elleni háborút vitatták meg. Arnold tábornok kijelentette, hogy légibombázással az atombomba nélkül is be lehet fejezni a háborút. George C. Marshall azon a véleményen volt, hogy a japánokat értesíteni kell az atombombáról, hogy megadhassák magukat mielőtt használatára sor kerül. King admirális álláspontja szerint tengeri blokáddal is térdre lehetett kényszeríteni a japánokat. Eisenhower tábornok korábban azt mondta Stimson hadügyminiszternek, hogy Japánt már megverték. Szerinte „teljesen szükségtelen” a bomba Japánra való ledobása, ami csak arra lenne jó, hogy a világközvéleményt Amerika ellen fordítsa. Sir Alan Brooke a brit vezérkar képviseletében azt mondta Leahy admirálisnak, hogy a feltétel nélküli megadás követelményét Japánnal szemben el kellene ejteni. Leahy azt válaszolta, hogy ez nem katonai, hanem politikai kérdés volt, amiben nem tartotta magát illetékesnek. Július 23-án Truman utasította Stimson hadügyminisztert, hogy kérdezze meg 746
