Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 8. szám - Szilassy Sándor: Jegyzetek a két világháború történéseihez
SZILASSY SÁNDOR Jegyzetek két világháború eseményeihez A TÖRTÉNELMI MAGYARORSZÁG TRAGÉDIÁJA Kevés résztvevő szenvedett annyit az első világháborúban, mint Magyarország. Csupán Oroszország veszített több halottat és sebesültet, és a lakosság számához mérten egyedül a szerbek véráldozata volt nagyobb 1914 és 1918 között.1 A lövészárkok lakói mindinkább megelégelték a mészárlást. A hátországban éheztek az emberek, különösen a városokban. Az általános hangulatot erősen befolyásolta Wilson amerikai elnök víziója az eljövendő békés világról, és a kettős Monarchiát alapjaiban rázta meg a nemzetiségek elégedetlensége és függetlenség utáni vágya. Ma már könnyű rámutatni arra, hogy az agyaglábú osztrák-magyar rezsimnek nem kellett volna háborút indítani a szerbek ellen a trónörököspár meggyilkolása miatt, még akkor sem ha a Monarchia presztízse forgott kockán. A dualista rendszer a Habsburg Birodalom krízise és ismételt katonai veresége következtében jött létre. Az 1867-es kiegyezés megoldott néhányat a felgyülemlett politikai problémák közül, másokat elhalasztott és újakat is kreált. Teljesen igaz, hogy létrehozott egy meglehetősen szilárd kormányzatot, védelmet nyújtott az orosz és német terjeszkedési törekvések ellen, és biztosította a keretet az ipari és mezőgazdasági fejlődéshez, jórészt autarkia révén. A gazdasági erősödés viszont kitermelte a nemzetiségek új kulturális és politikai vezető rétegét, ami állandó vitakérdések bevetésével növelte az önállósági propagandát, és a szomszédos rokon nyelvű és kultúrájú országok felé irányuló gravitációs törekvéseket. Mindehhez a Ferenc Jószef nevéhez fűződő békés évtizedek teremtették meg a politikai és társadalmi melegágyat. Nyilvánvalónak tűnik, hogy a Habsburg Birodalom eresztékei már 1914-ben recsegtek-ropogtak, és egy akár igazságos, akár igazságtalan háború csak siettette a bomlást. A világháború kitörésekor szervezett világkoalíció állt szemben Németországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával. Az úgynevezett Központi Hatalmak - amikhez néhány kisebb ország is csatlakozott - jóval nagyobb kockázatot vállaltak, mint ellenfeleik.2 A Németországtól való függés állandóan növekedett a háborús évek alatt. Wilson 1917. december 4-i üzenete a Kongresszushoz meglehetősen eltúlozta a helyzetet, de a magyarországi baloldali ellenzék álláspontját is tükrözte, amikor megállapította hogy „Ausztria-Magyarország már nem a saját ura, hanem a német kormány csatlósa. Szembe kell néznünk a tényekkel és azoknak megfelelően kell cselekednünk ebben a komoly ügyben. Ausztria-Magyarország kormánya nem a saját elgondolásai vagy népei akarata alapján cselekszik, hanem egy másik ország eszközévé vált. Haderejének ellen kell állnunk saját erőink felhasználásával; a Központi Hatalmakat egységes alakulatként kell kezelnünk.”3 Mivel az elnök üzenetének az volt a célja, hogy deklarálja a háborús állapotot az Egyesült Államok és Ausztria-Magyarország között, kijelentéseinek propagandisztikus értéke éppen olyan fontos volt, mint a valóságos helyzet ábrázolása. Wilson szavait persze úgy is lehetett értelmezni, hogy Ausztria- Magyarországot a háborús felelősség kérdésében elválasztotta Németországtól azzal, hogy csatlósként és a német hadvezetöség eszközeként írta le, megerősítve ezzel a 742
