Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 1-2. szám - Pusztai János: Önéletrajz

gott, majdnem a vállát vonogatta, amiből az „illetékesek” irántuk (világos: a romániai sokoldalúan fejlődő szocialista rendszer iránt) tanúsított nemtörődömséget, mi több, megvetést olvasták, hámozták ki. Szorult az ideológiai-politikai hurok; Jani olykor már fulladozott. Idegeskedett, amit odahaza, kis családja körében önkéntelen oldódásokkal, kitárulkozásokkal vélt enyhíteni. Munkahelyi koccanásait elmesélte Icának, mire kigyúlt a ház: nem való emberek társaságába, mindenütt bajt csinál, legjobb lenne, ha világra menne, úgy sincs rá szükség, jön, hogy fejjel menjen a falnak, amiért nem hallgatott anyjára, amikor megmondta: Jani semmirekellő. Komolyan gondolod? Ica az ágyban dühösen felkönyökölt, fóléje emelkedett, az arcába lihegte: Komolyan! Az vagy, semmirekellő. Minden Pászkán az. Elfordult, hüppögött, és elmotyogta, hogy Andor Zoltán környékezgeti; már hívta likőrözni a szobájába, meg motorozni a környékre. Ekkor Janin volt a sor, hogy felkönyököljön. Nézte szép kis asszonyát, a „szépasszonyt”, könnyes arcát gyöngéden megérintette, simogatta. Ne pityeregj, szépasszony, viccelődött. Ica megfordult, átölelte. Ne hagyd, hogy hülyeségeket beszéljek, motyogta szerelmesen; nem vezet jóra. Nem bizony, hagyta rá Jani, előbb-utóbb kihozol a sodromból.

60