Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 7. szám - Beke György: Megrokkant élet - burgenlandi magyarok között

- Az unokái tudják-e ezt a versikét?- Nem tudják, nem is érdekli őket.- Próbálta-e megtanítani nekik?

Szomorúan rázza a fejét. Alapjában elégedett, boldog öregember, de most nagyon mélyen szomorú.- Néhány évvel ezelőtt - folytatom - magyar népdalokat jegyeztek le Oriszigeten. A vendéglőkben énekelték őket. Nem éneklik többé?- Egy-két fiatalember, úgy húszon felül. Annál fiatalabb nemigen.- Miért éppen itt rokkant meg legjobban, a magyar élet?- Körös-körül német falvak. A fiatalok egy ideig Oriszigetről nősültek, mentek férjhez. Mostanában inkább németekkel házasodnak... A harmincas években is hoztak ide német asszonyokat, kettőt is, Vasfarkasfáról. Azok a német nők megtanultak magyarul. Most nagyon sok német leány és legény költözik ide házassággal, ezek már fölöslegesnek érzik a magyar szót. S ha német asszony kerül a házba, akkor kimegy onnan a magyar beszéd. Szép csendesen, még csak el sem köszön. A család fordítja az asszony nyelvére a beszédet, kérelem nélkül.- A gyermekekkel is németül beszélnek?- Most már igen. Nagyon meglódult minden körülöttünk. Mintha gyorsvonatra ültünk volna, s az visz, megállás nélkül, nincs vészfék, vagy nem tudjuk, hová rejtették el...- Tárgyalnak-e erről egymás között?- Nem. Mintha el kellene számolnunk egymásnak a feladott nyelvvel. Kellemetlen adósság. Altatjuk magunkat azzal, hogy ez a magánügyünk, és mindenkinek megvan a maga sorsa.- Nem érzi úgy, hogy éppen ez a sors törött meg, az őriszigeti magyar sors?- Látott már magányos fát, amelyen viharban megreped egy ág és nincs ami fenntartsa, nincsenek ágak körülötte, amelyek ne engedjék aláhullni?

Azzal folytatja, hogy húsz évvel ezelőtt még másként volt, pedig akkor az üzleti kalkuláció szerint nem nagyon lett volna érdemes magyarnak lenni. Mellettük a vasfüggöny, a teljes elzártság. Mit kezdhetett egy szigeti magyar a maga nyelvével a faluja határán túl? Most kezdhetne, átjárnak Vas megyébe, Szombathelyre, érezhetik a nemzetet, és mégis...

618