Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 5-6. szám - Határ Győző: Életút 3.

- Anglia klímája kétségbeejtő! Az angol ember mord, éghajlata zord! Meg fogják bánni!- Épp az kell nekünk: vezekelni, bűneinkért!- Olyan kalácsot még nem ettek, amilyet mi sütünk...- Azt se bánjuk, ha Angliában rabkosztra fognak.- Azt éppen nem; de Angliában nem divat a harangozás: olyik templomtorony üres!- Majd feltesszük az Európa Harangja lemezt és a lemezjátszót beigazítjuk tizenkét órára.- Anglia hideg, az angol ember rideg, a ködben eltévednek. Mint a kutya, amelyik kilencet kölykedzett...!- Köszönjük a kosár szendvicset meg a tucat főtt tojást, isten-fizesse- megL.

Nem tudom hol, tán Pforzheim, tán Kaiserlautern vasútállomásán történhetett, a végigszaladó papocska, aki toborzott, meghallotta, hogy mérnök volnék.- Városi mérnöknek! Éppen ilyen jó kiállású városi mérnököt keresünk... Németül is tud?! Vagyis német ajkú?! És német volt az apja?! Hogyan: még habozik? A városi mérnöki állás szolgálati lakással és ajándék kocsival jár... Hamar! Szálljanak le!

De mi még egy ajándék kocsiparkért se szálltunk volna le: zsebemben az angol rádió igenlő válaszát szorongattam s úgy képzeltem, biztosra megyek. Calais-ban átszálltunk a palotagőzösre - annak néztük a révhajót, amely átsiklott velünk a tükörsima Csatornán; s ahogy Xenophon tízezer görögje thalattát kiáltott, úgy üdvözöltük mi is a tengert - a révhajón, ezer magyar.

De a terített, hosszú asztalok a fedélközön farkaséhes népségre számítottak, mi meg hullára zabáivá érkeztünk. Dover fehér sziklái? Igaz, minden giccs gicscses a levelezőlapon; de maga a színvalóság, az igazándiság glóriájában - az más. Sohasem hittem, hogy Dover messzire ellátszó sziklavonulata ilyen fehér és ilyen magas. No és már mindjárt Londonba? - kérdeztük egymástól; de bizony Londonnak még a színét se láttuk s újabb öt-hat órás vonatát következett, az állomásokon a ránk tukmált ajándékcsomagok, a benyújtott tálcákon leírhatatlan fehérségű szeletelt cipó, felvágottak és „scotch egg” garmadával (fasírtpogácsa, kövér főtt tojással a közepében), hogy a különféle ismeretlen húsos tésztákról-töltelékes süteményekről ne is szóljunk. Nemcsak mi voltunk elmarasztalhatok ebben, az előttünk járó jóllakottság bűne volt: amerre néztünk, a kidobált vajaskenyér, félbevágott kemény tojás, kettéborult szendvicsek, paprika és paradicsom szőnyege tarkállott; mert mintha nem is Köztes-Európából - hanem az éhínség-sújtottá Etiópiából érkező csont-és bőr menekültek lettünk volna, annyira agyontömött bennünket minden jófélével a szervezett szeretet s mi se tehettünk vele egyebet, csak amit társaink az előző menekültvonatokon tettek: amit nem tudtunk elcsomagolni, azt kidobáltuk... kisült a szemem, de hogy az ülésen helyet csináljunk, nem volt más módja, mint túladni rajta az ablakon keresztül. Vaktában utaztunk, bizonnyal jófele, de nem tudtuk, hova - bár már az első felületes tovabámészkodás alapján is kósza gyanúk kezdtek ébredezni bennem, hogy ez a világ mindenestül más, és hogy a szigetország - nem a kontinentális Európa. Nagy kerülővel Birmingham mellett, így érkeztünk Cannock váro422