Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 5-6. szám - Kabdebó Lóránt: A költő a líra történetében - a 75 éves Jánosy István költészetéből
Ö mondta, mondta volna rogyásig: „Egy Istent kellene csinálnom, hogy üljön fenn és látva lásson.” Én ráfeleltem volna erre: „Hiszen nem mi csináljuk Istent. 0 csinál minket percről percre.” Elbocsátott vadak lennénk mi. Tévelygőnk ensorsunkba botolva. 0 is a végső kínokig hatolva Szent Sebestyénként szűnt meg élni. Most már nem mondhatom meg néki, pedig talán oly jó lett volna, ha a Végső Egynek meghajolt volna gyötrelmeinek tengerében... De most már ezt 0 jobban tudja... És a párversében: ÁGNESHEZ „Ha rángok is a félelemtől, életem akkor sem ezen dói - ha meghalok sem függök tőletek!” (N. N. Á.: Jegyzetek a félelemről) „Bűnöm csak egy, de nagy: a gőg fogai rágnak.” (N. N. Á.: Kiállva) Félelem és gőg - e két szelindek űzött ez egész földi létben. Dicsőséged határtalan volt, mégis: Johanna a máglyán, úgy égtél el. Magányod elől menekültél a dolgok pontos rendszerébe. Királynői trónodon ültél és ők úgy járultak elédbe mint kezes állatkák: nyulak, őzek, s öledbe hajtották fejüket, s te remekművekké álmodtad őket. Most nagyobb Király előtt térdelsz, s 0 lehajtja fejedet ölébe. S te megszabadulsz a gőgtől, félsztől, s megbékélve elalszol végre. Jungot követve, mégis vele is vitázva keresi az érveket, hogy az Isten személyét azonosíthassa a jósággal, hiszen életrajzában és költői küzdelmében is ebből eredezteti megmaradását, költői egészségét. És ha a fizikus Heisenberg gondolatai között a 408
