Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Czegő Zoltán: Aki őrzi a csűrt, a kutat és a történelmet (Beke György: Az Atlantisz harangoz)
Ne elemezzük Románia mostani viszonyulását a kétmilliónyi magyarság anyanyelvi iskolarendszeréhez. Ezt is elvégzi valóban „izgalmasan” Beke György a könyvében. Nagyjából letárgyalta annak idején Európa a „kollektív bűnösség” hihetetlen vádjait, fölmentették a német népet is, azt a népet, amelyet kollektív antiszemitizmussal vádoltak egykor. A kollektív bűnösség pecsétjét mai napig is a magyarságon akarják látni a magyar kisebbségek sürgetett asszimilációjára vigyázó szomszédos nacionalista kormányok, pártok. Bármennyire is hihetetlen, a székelység kollektív bűnösségéről készíttetett a román parlament tanulmányt (Hargita és Kovászna, tehát Csík és Háromszék megyék nevéből rövidült Har-Kovra ez a hírhedt dolgozat), és ebben próbálták utólag, 1991-ben bizonyítani regényes módon a magyar vérvádat. Nevezhetjük izgalmasnak ezeket a történeteket Beke könyvében? A román jelenkor épp úgy regényesíti az eseményeket a maga érdekében, akár a saját történelmét. A búr háború is szállítja a romantikát, ha az kell. Beke helyzetjelentése viszont a milícián guruló magyar koponyákat mutatja föl, orvosi megállapításokat arra, hogyan kerültek a rendörkutyák ketreceibe azok... Helyet talál egy dolgozat erejéig az álforradalom utáni ostromlott Székelyföld eseménysorozata is, szól a gondos, pontos dolgozat az álhadgyakorlatokról, egy megképzelt magyar támadás diadalmas visszaveréséről, műveszélyek elhárításáról a Székelyföldön —, játszogat a román hadsereg az eltartó hatalom kedve szerint. Beke mindent tud, ami Erdélyhez tartozik. Ebben a könyvében akkor érzi magát legjobb „formájában”, amikor rátalál Kocsis István erdélyi próza- és drámaíró monumentális könyvére (Történészek a kereszten, Püski Kiadó, 1991., Budapest). Mivel hogy Kocsis mindent tud a román történészek hamisításairól, belső titkaikról és szánalmas helyzetükről, melyben parancsra kellett történelmet alkotniuk. Alapmunka. És innen már csak egy lépés a gyűlöletet kenyér helyett adagoló mai Vatra Romaneasca bemutatása. Az óvatosak, a magyar-román barátságot váltig keresők nemegyszer csóválják jól pomádézott fejecskéjüket, mondván, hogy „Beke indulatos”. Igaz. Nem is tagadja. Én sem. Aki egy nemzetet és egy országnyi szülőföldet, egy Erdélyt ennyire tud szeretni, az csak indulatos lehet, ha őrizni kell a bennvalót, a csűrt, a kutat, a kötélen száradó ruhát s a hasonló sorsnak kitett magyar történelmet. Beke mindent tud Báthori Zsig- mondról, az immár néhai Lakatos Demeterről, az eleddig egyetlen csángó-magyar költőről, valamint Petru Grozáról, akinek a neve rakpartot kapott Budán, a kommunista román-magyar barátság jegyében. Nemrég sikerült onnan levakarni végre annak a nevét, aki annyit ártott ravaszkodó magyarbarátkodó politikájával az erdélyi magyarságnak, amennyit gyorsított ütemben akar elérni a Vatra Romaneasca párt ma. Igen nagy szeretettel ír ebben a könyvében Beke György egy kolozsvári magyar papról. „Szakács Lajos soha nem támadott, de szívósan védelmezte az erdélyi magyar élet értékeit. Sűrűn folyamodott törié-.elmi példákhoz. Az ezeresztendős erdélyi egyházmegye, Szent István alapítása gazdagon kínált riasztó és vonzó eseményeket.” Ez a pap egy kicsit - ő maga, az író. 384
