Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Czegő Zoltán: Aki őrzi a csűrt, a kutat és a történelmet (Beke György: Az Atlantisz harangoz)
CZEGŐ ZOLTÁN Aki őrzi a csűrt, a kutat és a történelmet BEKE GYÖRGY: AZ ATLANTISZ HARANGOZ Ha egy író nem különös, nem egyszeri és megismételhetetlen a maga választotta területen, nem nélkülözhetetlen és pótolhatatlan, akkor menthetetlenül rálebben bizony a feledés gazdag úrpalástja. Megbocsátja nekem Beke György, hogy közhellyel kezdem távolról sem érdemi és aprólékos fölsorolását annak a sok fontos dolognak, melyet magára vállalt ebben a földi életben. Különös bizony, különös írónk Beke György, és ahogy visszatekintek majd’ ötvenéves írói tevékenységére, pótolhatatlan a 20. századi magyar irodalomnak azon a területén, melyet még mindig „romániainak” kell kínunkban neveznünk. Újságíróként kezdte a pályát, huszonkét éves korában megjelent első kötete novellákat visz az olvasónak, és a mai napon is irodalmunk egyik legaktívabb publicistája, immár négy éve Magyarországon. Az újságírás, a publicisztika szűkmarkúan adagolja a halhatatlanságot, az irodalom napi lélegzetvétele. Anélkül, hogy sorolni kezdenénk a halhatatlan közírókat, egyedül Beke munkásságára tekintve is rábólinthatunk a műfaj örök életű rangjára, még a mai napon. Beke most megjelent könyve, az Atlantisz harangoz, néhány, az elmúlt három évben, lapokban és folyóiratokban megjelent írást, tanulmányt tartalmaz, ám ezek így egy csokorban is jellemzik a szerző vállalt — említettem, több évtizedes — hivatását és alkotó műhelyét. Ahogy nem lehet leülni és beszélgetni Beke Györggyel valamiről, mert arról a valamiről száz más valami jut eszébe, és azt mind összecsombolyítja a Nagy Egyetemes Valami, az örök Erdély köré -, ugyanúgy alakul ki ez a könyv is. Bármihez nyúl Beke, mindenről a legfontosabbat mondja el úgy, hogy annak a magyarsághoz, a kisebbséghez, az erdélyi kétmillióhoz kell eljutnia! És ami a legfontosabb ebben a kérdésben: ez nem stílus, hanem hivatás nála. Ez nem műhelybéli nyílt titok, hanem egy életre vállalt feladat, melyre alig elég egy élet, még ha olyan szorgalmas, állhatatos is, mint a Beke Györgyé. És ezt a feladatot kutya kötelesség elvégezni. Hogy mennyit tanult a népi íróktól Beke, milyen hatással voltak ebben az eltökéltségben az ő életvitelére, azt maga tudná elmondani. Ami kimutatható naponta megjelenő írásaiban, az az erdélyi magyarság megaláztatásának, halálraszántságának tényszerű, igaz bemutatása. És itt nincs kímélettel a szomszédos népek „érzékenységére”, mert sem a nagyhatalmak, sem az úgynevezett történelem, sem ezek a magyar országrészeket kíméletlenül kifosztó népek nem voltak kíméletesek a magyar néprészekhez, és — ma sem azok. Bekét nevezték otthon Erdélyben egyszemélyes intézménynek, és joggal. Olyan szociográfiai, nemzetiségpolitikai munkát vállalt el, melyet jobb házaknál bizony egész intézmény feladatául szánnak. Lásd például az íreknél. Abban, hogy a Zsil völgyétől Szatmárig, a moldvai csángó-magyaroktól Besztercéig fölkutatta mindenütt a magyar 382
