Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Láncz Sándor: Scholz Erik műtermében

könnyen kezelhető, színezhető, képlékeny, s enged az indulatoknak is. Ezzel Scholz Erik valami ősit fedezett fel és sajátított el. A gomba nyomvonalai mellé rakja, vágja, nyomja fel a hamuformációkat, s a néző dermedten figyeli az ezekből kialakuló képeket. Ezek, ha úgy tetszik, nonfiugratív formációkra emlékeztetnek, valójában azonban az emlékezésnek és egy vaskos anyagmaterializmusnak a szintéziséből születtek. O is vallja Antoni Täpies-szel: egy tárgy valóságának nem kell feltétlenül annak rajzában kifejeződni, megtörténhet ez színekben, egyszerű szimbólumokban, az anyag meghatározott elrendezésében. Scholz Eriknek ezek a művei, nem véletlenül tettük idézőjelbe a „kép” kifejezést, már elhagyták a szigorúan vett képformát, a relief felé közelítettek és ellenállhatatlan erővel idézik fel Bosch művészetét: az állatokból és emberekből összekomplikált maszkszerű arcokat, s jutnak a primitív népek ősszobrainak közelébe. Valami atavisztikus tör bennük felszínre, mely egy elmúlt, vélelmezett, talán soha nem volt valóságot szül újjá. E reliefek nem előkép nélkül valók az egyetemes művészetben, hiszen az az érzés, az a világlátás, mely e műveket létrehívta, évtizedek óta jelen van a világban.

Lássuk hát a műveket. Festményei - maradjunk ennél az elnevezésnél - eleinte formájukban is őrizték származási helyüket: fa alakzatot öltöttek, így kapcsolódtak Scholz Erik korábbi alkotásaihoz, melyeken a mindig önmagát jelentő, tehát nem szimbolikusan értelmezendő fa ábrázolásának igen nagy szerepe volt. Később a risomor- phák az emberi alak formáját öltötték, s a hamu-matéria alkotta a tömeget. Majd később ez is módosult: ma már szimbiózisban léteznek, s együttesen, szükség szerint színezve, rendkívül változatos megjelenési lehetőségeket biztosítanak számára. így keletkezett a Triptichon, melyen fehér, kékesfehér és kék színben látjuk a figurát (a leírás alig több elnagyolt, pontatlan jelzésnél), hangulatilag-formailag módosulva-vál- tozva az egyes táblákon, s a három együtt ad egy képet. A Család fehéres-barnás alapon mutatja be a szürkés anyagfigurákat, az apát, az anyát és a két gyereket. A szaggatott, szándékosan darabos felrakás által a mű erősen plasztikussá vált, s a visszafogott színezés még ki is emeli ezt a plasztikusságot. A Kataklizma két összetartozó nagyméretű tábla. Vörös alapra festette rá a fehéret, erre rakta rá a risomorpha fekete vonalait, majd ezt gazdagította középen a vastagon, folyékony hamuból kialakított, fehéresre színezett anyagréteg, s erre rakott rá még egy réteg risomorphát. Végül ezt az együttest egyik táblán fehérrel, a másikon feketével fújta be: így vált a két tábla egymás párdarabjává. Ugyancsak a két fél ellentétére épül az Ambivalencia: a plasztikusan felhordott anyag a ráfújt festék hatására úgy látszik, mintha egyik oldalon síkban maradna, a másikon pedig kidomborodik a térbe. A Hasadékon a kétoldalt vastagon, rücskösen, szürkés-fehér színben csillogva felhordott hamu közepén hosszant csillan ki a fonadékkal vékonyan végigrakott kék alap.

Az emlékezés képessége emberi létünk egyik alaptulajdonsága. Ezekre az emlékképekre épül Scholz Erik több képe. Az Alakzatokon az emlékképeket két táblán jeleníti meg. A fehér alapra festett feketére hordta fel a risomorphát és a hamut, ebből formálja ki a kvázi figurákat s ezeket színezi tompább vagy élénkebb színekkel, aszerint, mennyire eleven vagy múlékony az emlék. A kép szélén meghúzott vörös egyenes csík jelzi a jelen időt, míg a többi a véletlenszerű, a műit fel- és megidézett rétege. Ugyanezt a gondolatot örökíti meg Az ember érzelmi emlékei iskolai tablószerűen berendezett kompozíciója, jellemzett, egyénített alakokkal, ahol fontosabb és jelentéktelenebb, más-más jelentőségű szereplők mellképeinek sora népesíti be a festményt. Ez a témája a Metamorphosisnak is, melyet „képzeletbeli múzeumnak” nevezett el. A felületet kis kazettákra osztotta és az egyes részekbe más-más formai megoldással: hol plasztikusan, hol festőién, foltokkal vagy folyatva helyezte el az időben és térben másutt és máshol „keletkezett” műalkotásokat.

Sorozatot alkotnak az ún. piros képek: ezek életünk egy-egy jellemző szituációját mutatják be. Vörös alapra rakta fel risomorphából és hamuból a kvázi-figurákat, s ezeket színezi a mondandó kívánalmai és a kép igényei szerint. Ide sorolható többek

346