Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

Némi bolyongás után találunk rá a bejáratra. A hivatalban (egy tágas pálmalevél kunyhóban) csontos, szigorú tekintetű, érdes hangú nő fogad (éneket tanít, mondja a későbbiekben). Végigvezet a második, majd a harmadik évfolyam táncóráin, nézzük a táncot, súlyosság és légiesség együtt, dobbantás a földön s elrugaszkodás (egy-egy csoportjukban nyolc tanulónál nincsenek többen). A táncosok egy taktust verő faeszköz ritmusára dobognak, hajladoznak, szökellnek, mintha kőszobrok elevenednének meg hirtelen, s átütne rajtuk belülről fehéren a fény és erő. A nagy színházteremben a gopik-hordozta baldachin alatt a Krisnát alakító fiatalember táncol, finoman, kecsesen és erővel. Hódító, de magányos. Természetesen: örök győztes.

Közel a tenger, már a táncosok mozgásában is ezt látjuk, érzem a hívást. Kúszónövényes, homokos parti sávon közelítjük meg a nagy, eleven vizet. Hatalmas hullámok támadnak a partra, garnélarákok futnak oldalvást kö- zeledtünkre rejtekhelyeikre, a homokba fúrt üregekbe. Fürdőzünk a déli verőben. Józsefék egy útmenti kis boltban vásárolt elemózsiájukat fogyasztják éppen, isszák-isszák a hűtőládából elővett jeges dáhít (tarhót, aludttejet) kiharapva a tasak sarkát, isszák a sűrű fehér levet, és nyakukon, mellükön lecsordul, szendvicskenyeret, aprósüteményt majszolnak, paradicsompürét, csokoládét, sült burgonyaszirmot. Jönnek a helybéli kíváncsiak, érdeklődők, zümmögnek, dongának köröttük, a helyükbe sodort európai egzotikum körül.

Délután a Teozófiai Társulat parkjában, épületei közt. A főépületben a világvallások alapítói ábrázolva: silány vidámparkiam Olcott ezredes, s persze Blavatskyné asszony és tanítványa: Annie Besant. A tenger elfárasztott, tik- kadtan pihegünk a székeken. Egy honfitársunk tartózkodik itt ösztöndíjjal, őt keressük. Végre megmondják, hol s merre találjuk. Elindulunk a gondozott parkban, a kókuszpálmák, banjanfák között. Ebben a parkban található India harmadik legnagyobb banjanfája, szétágazásaival valóságos kis liget, drótkerítés veszi körül, tisztes távolságból nézegetjük. Lefényképezkedünk egy termetes baobab törzsénél. Öröm ez itt a virágzó délszaki cserjék közt. K Judit, akit keresünk, az ebédlőben ücsörög, két bentlakóval csevegnek, s nagyon megörül nekünk; jelenlétünkkel határozottan megjavul az itteni magyarok aránya. Máris öten vagyunk. S később mikor Feri is megérkezik a tengerből kiszállván, még nagyobbá lesz az öröm. Tejes teát tesznek elénk vendégváróként, társaságunk java ezt kóstolgatja, ismerkedünk. Vezetőnk, FJA addig izeg-mozog, kalimpál lábával, mígnem feldönti a teával teli fémpoharat s pont rá vendéglátónk piros nadrágjára. Judit rögvest hazafut, ruhát cserél. Majd elkísér a társulat könyvesboltjába. A választék gazdagsága számunkra szokatlan: szektaalapítók művei, keleti misztika, védák, upanisádok, asztrológia nyelvkönyvek, jóga, ajurvéda. Mindegyikünk vásárol valamilyen könyvet. Öt órakor, lévén zárásidő, véget vetünk a nézelődésnek, vásárlásnak és megcélozzuk a tengert. Alkonyodik amikor kibukunk a társulat kerítésén megnyitott bejárón, megtáncoltat az óceán, hintáztat, ránk omlasztja sós hullámait, súlyosan, röhögve.

A bejáratnál álldigáló őrök aggódva, rikkantgató sípjukat markolászva figyelik viháncolásunkat, attól tartanak, hogy a sötét és a kunyhónagy hullámok elsodornak valamennyiünket. Fölcsapnak a holdra. A helybeliek ugyanis nemigen fürdenek az óceánban. Napkelte előtt kiballagnak a partra, le341