Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

rotvakrém, és a kisbusszal kivisznek bennünket a városi vasút állomására. Innen a magyar kereskedelmi kirendeltség felé vesszük az irányt, de elkésünk, az irodát zárva találjuk. A Madrasba küldendő telefax táskánkban marad. Taxival jutunk el a közeli India Gateway-hoz, India Kapujához. Mihelyt felszállunk az Elefanta felé tartó kis bárkára, ellepik a fedélzetet a képeslapot, mogyorót, játékokat áruló legények, körülzümmögnek az ásványvíz- és üdítőárusok. A hajó, megvárva amíg a fedélzet megtelik, csak utána indul el lassan. Szomszédom egy vörösesszőke szeplős férfi (nyakában Minolta fényképezőgép, hatalmas objektívvei) európai egója lendületével oldalba bök, fölrakja a lábát, fészkelődik, útjában vannak a többiek. M.-nek háborog a gyomra, elhadar egy fél zacskó mazsolát, amitől nem lesz jobban. A tengeri szél hűvös, kellemes, jó így ringatózni a végtelenen. Fényképezem az V. György király fogadtatására emelt díszkaput, mögötte a Tadzs Mahal Szálló. Filmet cserélek.

Pocak, rágógumi, csámcsogó angol beszéd, farmernadrág - milyen könnyű a hindu férfinak világpolgárrá lenni. A szerepen persze folyton átüt a vidékiesség. Egy nagyobb méretű telepes rádió kesereg a csónakban, ahová partközeiben a hajóból áttereltek bennünket. Tűz a nap s a tenger szemetet, piszkot, olajfoltokat ringat.

Kiszállunk. A barlangtemplomhoz vezető lépcsősor aljában hordszékek, akiknek nem üdvük a gyaloglás, kibérelhetik hordárostól. A barlang környékén vízhordó nők vágnak elénk, fényképezzük le őket némi baksis ellenében. A lányok utánozzák a felnőtteket, fejükön alumíniumkorsó. A majmok gyümölcsöt kunyerálnak. A csodától szédülten, álmélkodva járunk-kelünk a szobrok között, gyökeret verve állok Mahésamurti (a hindu szentháromság) szobra előtt, tapogatom a csarnokok oszlopait, az őrködő oroszlánokat, a megcsonkított dvárapalákat (ajtónálló figurákat). A 8 méternyi trimurti visszavonz. Nézem a háromarcú egyet: az istent, akiben a teremtő, megőrző és pusztító erő együtt. Megbámulom Sívát mint Jógisvarát (a jógik istenét), amint jó másfél ezer éves időre helyet foglal kőlótuszán.

A szobrok hatása alatt felkaptatunk a barlang feletti dombra s nézzük a távolban a várost: az öböl mélyén, mint sivalingam, egy atomerőmű épülete. Siva nemzőszerve jelképezi az indiai templomokban a teremtő erőt, a természet termő bőségét, a szellem megtermékenyítő erejét. Ez a sivalingam- erőmű vajon ennek az erőnek lesz-e eszköze? Vagy a pusztító arcát mutatja a véle a hatalmas? A barlangtól a kikötőig vezető lépcsők mellett árusok, műanyag tárgyak, korallutánzat, láncocskák, csiszolt kövek, kagylók, sétapálcák. S „régiségboltok”: Sívát, Ganésát (az elefántfejű istent) meg Buddhát ábrázoló faszobrok, rézmunkák, kacatáruk. A betonpadkán a potyaleső majmok épp egy maroknyi sültborsón marakodnak. Akinek reklámszatyrában gyümölcs, zöldféle van, nekiugranak, felhasítják a táskát és a zsákmánnyal fürgén eliszkolnak.

Odafónt a barlangtemplom közelében egy termetes banjafa. Három vízhordó öregasszony pihen alatta. Nagy nehezen megértik, hogy nem őket akarjuk lencsevégre kapni, hanem ezt a hatalmas szent fikuszt. Buddha a legenda szerint ilyen fajta fa alatt világosodott meg. Lefelé menetünk lassú. József és barátnője minden bóvlis asztalnál megáll, képeslapokat válogat, nézelődik.

Hajónk szépen a nyugvó napba úszik, megszépül a tenger, a város, ün336