Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Varga Imre: Indiai eseménynapló (2.)

nélküli, non ejszí) hálókocsi. Délelőtt 11-kor indul vonatunk, és másnap délután 4 órakor érünk a célállomásra. Kifizetjük a riksát, miután Sharma úr kedvesen lealkudja a szintet, de művét rémülten látja romokban, József András ugyanis a hatvan rúpiát visszakerekíti százra, ami itt borzalmatosan nagy pénz. Igaz, a riksás megvár mindannyiunkat és egy kupacban elfurikáz bennünket néhány száz méternyire, ahol már Sharma doktor úr vár reánk (előrement), s a lakásban a többiek is a tegnap estéről. Singbal úr, Srivastava, a napenergia-kutató, műemlékvédő és politikus. Csevegés az előszobában, aztán cipőinket odakint hagyva bevonulunk a nagy nappaliba, abol színes tévé bömböli ránk a műsort: indiai diszkó. Videoclipek, reklám, hangos, ri- csajos bárgyúságok. Az étel indiai, székeken, fapadon ülve kézbe vett tálcákról fogyasztjuk: citromos rizs, puri (lángosféle), dáhl (borsó), édesség. Sbarma úr meregeti nekünk az ételt: még egy kis friss puri, tessék, s hozzá a dáhlból: eszünk, a tévé zajong. Udvarias, szívélyes búcsúzás. Pocsolyák, fekete sertések mellett hazafelé. A társaság egy része kávét kíván, mi két reform- gyomrúak (Feri úrral) csendestársak vagyunk a Café et home-ben. A szállodaszobában, erkélyen pihengetés, jegyzetelés.

Este Singhal doktor úr jön értünk autóval, új kocsi, büszke rá, dicséri, hátunkban harsogó diszkózenével gurulunk a szent város gidres-gödrös utcáin, kerékpárokat, bivalyokat, zebuteheneket, kutyákat, macskákat és szórakozott gyalogosokat kerülgetve. S egyszer aztán utolérjük a sokadalmat, táncoló násznép, nézem a vendégeket s elönt belülről égető tűzként az otthonosság. Örülök mindenkinek, aki itt áll, ők jelentik jókedvemet, derűmet. Betessékelnek a lakodalmas házhoz, az örömapa kezet ráz velünk, mi vagyunk a díszvendégek. Sós, fűszeres puffancsokkal, édes aprósüteményekkel töltött kis zacskókat osztogatnak elsőképp. S persze nézzük a színpadszerűen emelt rész egyik trónusán a menyasszonyt, az ura még nem érkezett meg, lassan poroszkál szegénynek a fehér lova. Fényképezünk, s mikor megérkezik végre a bajuszos, turbános hódító, a győzelmes úr, sárga virágkoszorúkkal nyakában, a leendő férj, kattogtatjuk fényképezőgépeinket. Valaki filmre veszi a ceremóniát.

Egy-egy érdeklődő vendég perdül elénk a sokadalomban, bemutatkozik, s arra kíváncsi, mi honnan vagyunk, s hogy érezzük itt magunkat. Odafónt megtörténik a gyűrűcsere, újabb koszorúk kerülnek az újember nyakába. Éljen az új pár. Tessék csak, tessék, hívogatnak bennünket az ételes asztalhoz. A választék bőséges: csupa növényi fogás, változatos zöldségételek, burgonya, rizs, puri és persze édességek. Szesz nincs, s mégis mindenki jókedvű, mámoros, s dohányzó ember is csak elvétve akad, talán csak egyvalaki cigarettázott a sokadalomban; nem mocskolják be ezt a tiszta ünnepet. A lakodalom a teremtőerő ünnepe. Az örömapa nevének megfelelően csatakos a boldogságtól, mámorosán, meghatódottságtól el-elcsukló hangon tessékel ülőhelyünkre. Ezüsttálcánkra rátesznek az ételek javából, egyikünk-másikunk visszatér az étkes asztalhoz rizsért, puriért, aztán a tálcát - a többiekhez hasonlóan - becsúsztatjuk a székek alá, amit erre szegődtetett alkalmazottak szednek össze a maradékokkal, evőkészlettel együtt. Vacsora után újra érdeklődők, kíváncsiak szólítanak meg. Egy-két kedves mondatot legalább. Singhal doktor úr, aki a vacsora után hazakocsikáztat bennünket, ő ugyan323