Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Pomogáts Béla: Irodalmi autonómia és írói szolidaritás
POMOGÁTS BÉLA Irodalmi autonómia és írói szolidaritás AZ IRODALOM SZABADSÁGA A mögöttünk álló kommunista diktatúra utolsó évtizede az irodalom és a szellem szabadságharcának korszaka volt. Azóta ez a szabadságharc történelmi sikerrel járt, s a kemény gazdasági kényszerekkel együtt valósággal kierőszakolta a történelmi jelentőségű politikai változásokat. Az irodalom és a kultúra visszaszerezte hosszú évtizedeken keresztül nélkülözött autonómiáját, ennek az autonómiának a helyreállítása ugyanakkor még erőteljesebben veti fel azt a hagyományos kérdést vagy dilemmát, hogy tudniillik az irodalomnak a jelen körülményei között a politikai vagy a művészeti szférában kell-e elhelyezkednie, egyáltalán van-e és kell-e „átjárás” a két szféra között. Más szóval, az íróknak a politikában, publicisztikában is, vagy csupán a szépirodalmi alkotómunkában kell-e feladatokat, küldetést vállalniok. A kérdésfeltevés, szeretném hangsúlyozni, nem új, tekintettel arra, hogy irodalmunk, a többi közép- és kelet-európai irodalomhoz hasonlóan, szinte mindig arra kényszerült, hogy a nemzet sorskérdéseiben állást foglaljon, éspedig nemcsak művészetként: erkölcsi és esztétikai értékek létrehozása által, hanem közvetlenül a politika színpadán. így történt ez az 1956-os forradalomhoz vezető hónapokban vagy a hatvanas és nyolcvanas években, midőn a magyar irodalom a nemzet elemi érdekeit sértő hatalommal szemben volt kénytelen felemelni óvó szavát, és megszervezni a szellemi ellenállás rendszerét. A közéleti és politikai szerepvállalással egyidejűleg megfogalmazódott olyan igény is, amelynek értelmében az írónak nem a néptribun vagy a barikádharcos szerepet kell vállalnia, hanem az alkotás belső körében kell dolgoznia, érvényes erkölcsi és esztétikai értékeket kell létrehoznia. Minthogy ezek az értékek minden politikai kiállásnál és szerepvállalásnál eredményesebben szolgálják a nemzet mentális épségének és szellemi önazonosságának védelmét. Nem szeretném különösebben kiélezni az úgynevezett „politizáló” és az úgynevezett „értékteremtő” irodalom polémiáját, illetve ellentétét, ez az ellentét ugyanis, véleményem szerint igazából nem is létezik. Csak megállapítanám, hogy ezek a polémiák a jelenben is élnek, legalábbis az írószövetség körül zajló eszmecserék és a különféle írói táborok között végbemenő csatározások 313
