Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Fábri Anna: A karzat látpontja (Mikszáth a Tisztelt Házban)
FÁBRI ANNA A karzat látpontja MIKSZÁTH A TISZTELT HÁZBAN Múlt századi irodalmunknak alig van olyan jelentős alakja, aki teljesen távoltartotta magát a politikától, de egyetlen egy sincs, akinek munkásságában a politika annyira jelentős szerephez jutott volna, mint Mikszáth Kálmánéban. E hatalmas életmű nagyobb részében — még a regények többségében is — a politikai élet színterei kitüntetett helyen állnak, a politikai szerepvállalók pedig teremtett hősként tűnnek föl. Mint a korban szokásos volt, szinte élete végéig hírlapíróként is működött, de rajta kívül nincs más, aki publicisztikai munkásságának középpontjába a politikai élet egyik legfőbb színterét: a parlamentet állította volna. Évtizedeken át - képviselői megbízatása idején is — a közönség az ő előadásában ismerte meg az országgyűlés mindennapos működését, s a pártok és képviselők portréja az ö kezevonásával került a közönség elé. Mint a Pesti Hírlap új országgyűlési tudósítója - az 1881. évi őszi ülésszak eseményeiről szólva — nem a napirendi ügyeket, az üléseken fennforgó tárgyakat állította írásai középpontjába — noha a legfontosabb mozzanatokkal természetesen megismertette olvasóit -, hanem a képviselők, a szónokok és a hallgatóság viselkedését, modorát, gesztusait, a háttértörténéseket, az egész terem hangulatát. Eleven, mozgalmas képek kerekedtek így ki, amelyeken némely részlet erőteljes vonalakkal tűnt elő, másokat azonban a szemlélő képzeletének kellett odarajzolnia. Mikszáth már az első perctől kezdve sem volt tudósító a szó szokványos értelmében - szemlélő volt és értelmező. Vagy más oldalról nézve: láttató és gondolkodtató. Saját, csak öt jellemző változatát alakította ki a parlamenti beszámolóknak, amelyek ugyan bizonyos tekintetben eleget tettek a tájékoztatás követelményeinek, mégis par excellence írói művek voltak. És éppen ez, az írói megformáltság lett tüneményes sikerük kiváltója, s máig ható elevenségüknek is ez lehet a magyarázata. A politika az akkori magyar életnek - éppúgy, mint a mainak - kitüntetett főszereplője volt, nincs tehát abban semmi különös, hogy az irodalomban is azzá vált (olyan időszak ez, amelyben az irodalom még közvetlen kapcsolatot tartott az élettel). Az ifjú Mikszáth — a balassagyarmati esküdt - két párhuzamos ívre kívánta építeni az életét: az irodalmira és a politikaira. Egész élete és életműve tanúsítja e terv következetes - némelykor rezignált belenyugvással végigvitt s igen hamar fanyar öniróniával szemlélt — megvalósítását: a két ív egybekapcsolását. Harmincötödik évében járt, amikor elfoglalta helyét a tudósítók karzatán, az Országházban, szép írói sikereket s évtizedes újságírói múltat tudhatott maga mögött: cseppet sem volt járatlan a politika világában. Mégis, bizonyos idealisztikus várakozásokkal volt eltelve mind a képviselői szerepet, mind pedig a törvényhozás munkáját illetően. Otthoni és iskolai neveltetésénél fogva az ország sorsának intézését, a politizálást magasztos feladatnak tartotta, s az ország házát: a képviselőházat valamiféle szentélynek. Később azután félreérthetetlen (ön)iróniával idézte fel az első találkozás élményét: „Még ma is emlékszem ama csikorgó téli napra, amikor Antalik értem jött és elvitt, s a kapus szépen beeresztett bennünket... s bevezetett a karzatra. Milyen csodálatosnak, fényesnek és nagyszerűnek látszott minden... Szívem megdobbant. Ez 310
