Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Csák Gyula: Így is lehetett volna? (próza)
utazási irodánk egyedülálló a maga nemében. Ez idő szerint a szó szoros értelmében az egyetlen, amely időt legyőző utazásokkal is foglalkozik. Lehetőséget kínálunk például kuncsaftjainknak, hogy élőben megtekintsék a ma- rathóni ütközetet, a Rózsák Háborúját, az első ember útját a világűrben! — Figyelmeztetőn felemelte az ujját: — Legyen szabad tájékoztatnom azonban — bökött állával az elém tett füzetekre, — hogy például I. Erzsébet koronázási ünnepségére minden helyünk foglalt, és attól tartok a Marsra is csak igen korlátozott számú helyünk van már! — Hmmm — vettem egy mély lélegzetet, — nem gondolnám, hogy pont efféle események iránt lenne érdeklődés a családomban. - Az imént hallottaktól voltaképpen fejbekólintva, meg hitetlenkedve, viccesre vettem a figurát és szellemesnek szántan mondtam: - Inkább eseménytelenségekkel dúsított nyaralásra vágyunk... Nem adta jelét az ügynök, hogy felfogta volna humoromat. Komoran töprengett egy pillanatig, majd azt kérdezte: — Első útjuk lesz, uram? Úgy értem: a mi irodánk szervezésében? — Ami azt illeti... igen — bólintottam, aztán magyarázóan hozzátettem: — Nem is feltétlenül ide akartam jönni, de... ez esett útba, hazafelé menet a munkahelyemről. — Kérem, ha egyetértő döntésre jutottak az útitervet illetően, csak csörgessen ide, hogy megvizsgálhassuk: mitévők legyünk az önök érdekében. Családi utazás lesz, ugye? — Feleségem és két gyerek. Kamaszok. — A végleges helyfoglalás miatt sem szükséges újra idefáradnia, csak egy telefon... Döntésük megkönnyítése érdekében szíves engedelmével tájékoztatom, hogy Karthágó kifosztásának megtekintéséhez még bőven van helyünk. Az igazság kedvéért meg kell ugyanakkor jegyeznem, hogy ezt gyenge idegzetűeknek ritkán ajánljuk. Ámbár aki mégis részt vesz ebben a programunkban, az páratlan élményben részesül. Igen ötletes megoldásban tálaljuk, mert az élményszerzés hitele céljából az ostromlók hadába vegyítjük utasainkat. — Te jó ég! - kiáltottam. - Hiszen az borzasztó veszélyes! — Szó sincs róla — mosolygott az ügynök, és a butáknak szóló enyhe megvetést éreztem a mosolyában. - Semmi vész, amíg betartják az általunk adott csekélyke instrukciókat. - Kihúzta magát és a mellét előredüllesztette: - Mi eddig soha, egyetlen utasunkat sem veszítettük el útközben! 3. Kedvetlenül ballagtam ki az irodából. Gyűlöltem az efféle „Hol töltsük a szabadságunkat?” című feladatokat, de hát az ezzel való foglalkozás elháríthatatlan kötelességem volt a családom iránt. Abban ugyanakkor bizonyos voltam, hogy ezt az időutazásos micsodát a sutba dobom, elfelejtem, annak megfelelően, ahogyan a gyerekes képtelenségektől mindig is elhátráltam. Készültem is, hogy az épületből kilépve a legközelebbi szeméttartóba dobom a kapott füzeteket, de amint körülnéztem, rögtön be kellett látnom, hogy nem szabadulhatok meg tőlük ilyen egyszerűen. Az épület előtt akkora teret láttam, akár egy labdarúgópálya, de nem fü297
