Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Pusztai János: Önéletrajz (próza)

családja és ismerőseik körében egyebet sem hallott, csak azt, hogy a kommunizmus majd saját magát zabálja fel. Látod, komám, vagy nem látod, váltott Rudi szárazberki stílusra, mennyire szükséged van neked a politikai, ideológiai képzésre? Nem látom!, csattant fel Jani, mert eszébe jutott: Szántó főszerkesztő megint nem fér tőle; a bukaresti Zsdanovra, a pártfőiskolára akarja küldeni. Ennek érdekében a tartományi pártbizottság propagandaosztályát már fel is heccelte: „szálljanak” rá Janira; megéri. A héjakarmú pártinstruktor, a sunda Markovics Miklós, Markovics Hortenzia külpolitikai szerkesztőnő férje, már meg is környékezte: mit szólna, ha... Jani kezdetben a vállát vonogatta, tanácstalanul mosolygott, egyik lábáról a másikra állt, megbeszéli a feleségével. Ica természetesen kiborult, elhallgathatatlanul rempelt: íme, most már tisztán látszik, hágy pénzt ér az olyan semmirekellő, mint Jani, a megrögzött szoknyavadász, kurvapecér, meg akar szabadulni tőle, egy fedél alatt hagyja Andorral, az aljas Disznóval, de nem bánja, menjen, amerre a szemével lát, a széllel versenyt, felneveli ő Attilát nélküle is, azért is megmutatja, mire képes, a férfi nem számít, férfit akármelyik kerítésből törhet. Igaz, Attilácskám, anyuci csillaga-billaga? Csak te maradtál nekem, na, gyere szépen papikálni. Hoppá, de finom ez a tejberizs! Fahéjjal. Na gyere, csillagom. Apádra rá sem nézünk, mert rossz kutya.

263