Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.
tak? Ki voltak szolgáltatva neki! Volt író, aki két ujjal-s oly lassan billegette, hogy már ránézni se szeretett s utálta írógépét: minek is vette?! Volt, aki röstellte más előtt, hogy olyan kezdetlegesen gépel. Volt finomista, aki fenn- költ elméleteket gyártott arról, hogy a tollat fogó kézen át a „szellem” közvetlenül belefolyik az írásba, míg ha gépelsz, a billentyűkön „fennakad a lélek” és a vers kihűl. A többség arisztokrata gőggel csak-azért-is kézzel körmölt, megvetve-és-lenézve azokat az író-trogloditákat, akik szakmánybán verik a gépet (ehhez az iskolához tartozott Robert Graves is - még nem tudhatták, hogy egyszer felvirrad a szövegszerkesztők korszaka, meg hogy aki azt kezelni nem tudja, valaha még az ismérve lesz a magasabbrendű analfabétizmusnak) — és mind e csupa-gőg fennkölt teóriák hívei szörnyen rászorultak Erzsikére. (N. B. Magamban az én három Erzsikémet számoztam, mint a királynőket, hogy megkülönböztessem őket; Sz..ó Erzsiké volt az én Első Erzsébetem - szemben Második Erzsébettel, ki nekem volt (második börtönöm után: idősebb hölgy és könyvmoly, aki az átnevelőregények propa- ganda-idiótaságain hangosan derült); hogy Harmadik Erzsébetünkről ne is szóljak: B-y István börtön társam jövendőbelije volt, P-y Erzsiké; emigrálásom után ő volt az, aki légilevél-hártyapapírra gépelte opuszaimat Édesanyámnak s azok beköttetve, el is jutottak hozzám, ide Londonba)... Ám ez még odébb van, most még a Vas utcai szalon írókat istápoló nemtőjéről beszélünk, az elsőről, aki polgári nevén Sz..ó Erzsébet volt... KL De te, aki húszéves korod, óta vered a gépet és még verset is gépen írsz, te csak nem vetted igénybe? De igen. Nekem volt csak igazán nélkülözhetetlen. Mert amikor más kereset híján ráfanyalodtam és fordítói nagyüzem lettem, Erzsikém nélkül sohasem tudtam volna tartani azt az iramot: a könyvvel a kézben én fel-alá sétálva és az írógépnél Erzsiké, a Géppuskakezű Lány... Te! Három-négy nyomdai ívet levágtunk fél nap alatt. KL És hozzád jött? Én voltam az egyik, akivel kivételt tett és „házhoz jött”. A másik: Füst Milán. Milán bácsinak mindent ő gépelt s természetesen torlódás idején is őt illette meg a jus primae noctis. Az övét előrevette s mindenki más azután következett. Se vége se hossza nem volt Ilonka néni „szalonjában”, Erzsikével, a kimagyarázkodásnak, a szemrehányásnak, az elígérkező ígérgetésnek, és a határidő-tologatás, az Adott Szó megszegése felhánytorgatásának; és mindezt egy olyan selypegő, ódonkodó, negélyes és stilizált nyelven, amelynek teát- ralitását a résztvevők maguk is kacagták, de élvezték egyszersmind, mit sem törődve, hogy csak a toronyparókák hiányoznak meg a drótkosaras rokolyák, és felcsaphatnának a Kényeskedőknek. S amíg mulatságuk telt e játékban in mulieribus, túltették magukat a külvilág le-lecsapó villámain, a kirakatperek úgy viharzottak el ablakuk alatt, mint a porkavargás a sütő Nap pászmáiban; s ahogy a hármas funkciójú „szalonnak” íratlan szabályai, elfogadott etikettje volt, úgy voltak napirenden a privilégiumok és precedenciák körüli kényszeredett viták, szóharcok s bizony előfordultak sértődések is, és volt úgy, hogy a törzstagok megpróbálták eleve-kigolyózni az új „beférkőzni-pró- bálkozó” jelentkezőket, pl. amikor Kovái Lőrinc jól gépelő felesége megbetegedett és a szalon meglátta Kovái hóna alatt valamelyik új „történelmi” regényének vaskos kéziratát: elfogadását felhördülés, majd visszaküldés követte 247
