Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 3-4. szám - Határ Győző: Életút 2.

Oda delegálta a kompárt elöljárónak Szalay Andrást. Szalay behívatott és felkért, hogy tervezzem meg. Először emlékkutat akart, aztán megállapodtunk egy díszes, figurális, nagyméretű emléktáblában. Két hét múlva felvittem; jóformán rám se nézett. Ha akarom, otthagyhatom - mondta; de valószínűleg másnak adják s amíg ügyem felülvizsgálat alatt áll, nem tárgyalhat velem. Kitántorogtam az ajtón. „Ügyem?” És „felülvizsgálat alatt”? A maffia játszadozott velem. Mint tudod, később, jóval később, 1952 végén elvonultam én ez alatt az emléktábla alatt (amelyet más csinált), újra be, ugyanabba a börtönépületbe s elképzelheted, milyen érzés volt, viszontlátni ugyanazokat az ismerős zárkákat, ahol valaha le-büdöskommunistáztak s most a kommunisták őriztek igen gorombán, hogy érezzem le-büdösfasisztázva magam. Az emléktábla szürke volt, jelentéktelen és lerítt róla a kommunista hét- szűk-esztendő. De hagyjuk ezt! A jeremiádák semmivé lettek Hátsó-Eurázia tüzén és papírkosarában, és se börtönévek, se kényszerpályák nem fogtak ki rajtam! Mert bármi kínosan érinthette s akármekkora felszisszenéssel fogadta a maffia-párt a választási kudarcot, valamelyest csak háttérbe szorult, és az űj, a kétszeres csoda, az élet és az ország napos oldalát mutatta! - mert két csoda volt, az egyik a gazdasági, a másik a szellemi.

Örömhírrel járok, atyámfia: vége a dögszürkeségnek, a monokróm kép bozsogni kezd és színesre vált. Csodálatos évek, kivételes esztendők voltak ezek, Lorcsikám, a fordulat gyalázatos győzelméig; és a zsenge demokrácia végig defenzívában volt ugyan s váltig tudtuk, hogy e tiszavirágéveknek egyszer bealkonyul; de amíg tartott! És, te! Mint mikor a szürke-fekete képernyő a tévén hirtelen színesre vált, így pompázott a színkép minden szivárványszínében a világ, és már pávafarkát bontogatta az irodalom. S magam meg mit tapasztaltam? Csak azt, hogy feltágul és legyezőszerűen kiszélesedik előttem az élet. Soha annyi űj, értékes barátot, annyi érdekes ember, soha! Nem akarlak, de nem állhatom meg, hogy nevekkel el ne árasszalak s hiszen csak győzzem: az űjholdasok, az Európai Iskola; muzsikusok, festők, irodalmárok, patríciuscsaládok fejei, leányai, társasági potentátok; s mindez lavinaszerűen, egyszerre. Mezei Árpád, Pán Imre, Hamvas Béla, Weöres Sándor, Jékely Zsoli, Vajda Endre, Szentkuthy Miklós, az űjholdasok felvonulása, Fantin-Latour ecsetjére méltó bársonypuha portrék költőkről-költőnőkről, Gyarmathy Erzsébetről, (az akkor még költőnő) Szabó Magdáról, Nemes Nagy Ágnesről... tudod mit? ezekről majd részletesen, később. Hogy mint kezdtük el a Darling Eszpresszó irodalmi sarokasztalán mi négyen, sovány elégtételül, a vásott-gonoszkodó „sírverseket”, Végh György, Jékely Zoltán, Vajda Endre és magam; meg hogy mint kezdődtek el műtermemben, kéthetenként azok az emlékezetes, hol-zenei, hol-irodalmi estek, amelyeken a Szervánszky fivérektől a Válasz jeleseiig, majd mindenki felvonult —

KL Kik voltak a közvetlen barátaid? Hogyan éltél?

A közvetlen barátaim és az életformám? Helyesen mondod: a kettő összefügg. Először is: ha nem tudnád. Több-mint-koránkelő természet vagyok: hajnalban kelő. A spanyol madrugador-nak mondja, az angolnak közmondása van rá: a földi giliszta mindig a korán kelő madárnak jut: early bird gets the worm. Hajnali háromkor nagy kerülő ívben átsétáltam a tetőteraszon (hogy a friss hajnali szél átfűjjon és én felébredjek), utána eltűntem parányi dolgozómban (amelyet, mint tudod, a háztól raboltam el: a klímaberendezés súlyos gép235