Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - VALLÁS ÉS KÉPZŐMŰVÉSZET - Olasz Sándor: Egy szelíden szomorú könyv Ferdinandy György: A francia vőlegény
OLASZ SÁNDOR Egy szelíden szomorú könyv FERDINANDY GYÖRGY: A FRANCIA VŐLEGÉNY Életének több mint a felét élte le Ferdinandy György a „Vadnyugaton”, mégis joggal érzi, amit művel, magyar irodalom. Irodalomtörténeti helye azonban - huszonöt (ebből öt hazai) kötet után is - homályos. A legújabb - valóban új rendet és koncepciót kialakító - irodalomtörténeti összegzés, Kulcsár Szabó Ernő munkája néhány sorban említi ugyan az író korszerű ábrázolástechnikai megoldásait (a tény már önmagában fontos, ha a sok említés nélkül hagyott kiváló íróra gondolunk), de a besorolás nyilvánvalóan egyetlen könyv (nemezio gonzales egyetemi tanár beszéde a fekete erdő állataihoz, Párizs, 1970) alapján történik. Ferdinandy prózája egyébként nehezen rokonítható az „elvont szövegszerűség” Mészöly Miklós-féle változatával. A Puerto Ricoban élő író műveiben némelyek csupán az egzotikumot óhajtják látni, s az itthoni sikernek minden bizonnyal még sokáig ez a különlegesség lesz a titka. Úgy tűnik, maga Ferdinandy is beletörődik ebbe. Az átmeneti hazai viszonyokat látva inkább megmarad egy ideig az egzotikumok írójának: „én leszek majd a trópus, Latin-Amerika, a szerecsen feleség, a távoli, furcsa dolgok írója, s ez talán nem is baj, hiszen a mi irodalmunkban nincs »túlírva« ez a téma. Nem tudom, mikor merem majd megmondani, hogy mit gondolok arról, amit itthon találtam.” (Magyar Nemzet, 1993. jún. 5.) A mai magyar valóság iránti érdeklődésről persze nem mond le, csak a „honfoglalást” fokozatosan képzeli el. Ennek jelei az új kötetben is megfigyelhetők. Am az igazsághoz hozzátartozik, hogy a trópusi világ kellékei is csupán színezték írásait, az olvasó olyan lelki tájakra jutott el, amelyek földrajzilag aligha lokalizálhatok. A lényeg a belső tartalmakban, a lelki elemekben keresendő. Kosztolányi megfogalmazásában: „A határokat nem kifelé, de befelé tágítjuk. Nem kivetítünk, hanem bevetítünk. Bennünk van a megoldás.” Két nagy témakör marad így az Észak és Dél között ingázó író számára: az emigránslét és az elhagyott szülőföld emlékei. A gyermekkori megpróbáltatásoktól, az apa különös alakjától az idegenbe szakadt magyarok, a vergődő, honvággyal küszködő cimborák rajzáig és az első, francia feleség alakjának fölidézéséig Ferdinandy mindig a valóságot írja. Történetei megszenvedettek, hősei között nincsenek kitalált alakok. Az én-elbeszélő az élő beszéd, a társalgási hang közvetlenségével számol be a különféle múltbeli helyzetekről, hangulatokról. Nem absztrahált világot teremt, mindig a saját, személyes élményeit mondja. író, hős és elbeszélő nézőpontja összemosódik. A fölidéző és a fölidézett én különbségével azonban még így is számolnunk kell. A francia vőlegényben olvasható hangsúlyosan önéletrajzi jellegű Hét szűk esztendőről ö maga állapítja meg (Egy befejezetlen életút ideiglenes tanulságai, Forrás, 1993. 10. sz.), hogy a múltat „nem teszi irodalommá”. Ugyanakkor a válogatás, a kinagyítás és a tömörítés műveletei mégiscsak a szépírás feltételei. Mitől irodalom ez a — gyakran a minimális stilizáltságot és fikciót is nélkülöző - próza? Novella egyáltalán A francia vőlegény tizenkét írása? Novella-e például Az atyai ház, melyben arról olvashatunk, hogy vissza akarják adni az évtizedekig óvodának használt szülői házat. Az író megérkezik a faluba, író-olvasó találkozón vesz részt, beszélget ezzel-azzal, a temetőbe is kimegy, s végül vonatra ül. A kanonizált novellaváz értelmében a szálat valahol föl kellene venni, s a csattanóig, a föloldásig célirányosan 184
