Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Szerdahelyi Pál: Küzdelem egy irodalmi emlékházért - Hogyan sikerült visszaszerezni Weöres Sándor csöngei házát a hetvenes években?
B. Celldömölki Járási Hivatala Weöres Sándor házának eladása ügyében tárgyalásokat folytat a Sárvári Állami Gazdasággal. Ennek eredményéről csak a későbbiek során áll módomban tájékoztatást adni, addig is szíves türelmét kérem. Szombathely, 1978. szeptember 14. Dr. Bors Zoltán s. k. * Ezzel egy időben azonban egy újabb kellemetlen intermezzo jött közbe. A Sárvári ÁG ugyanis - minden bizonnyal a megyei pártbizottság biztatására és jóváhagyásával! - sietve még egyszer megpróbálkozott a házügyet megtorpedózni, s újra eladta a Weöres-házat, nyilván abban bízva, hogy a megye, illetve Oktatási Minisztérium és a pártbizottság párharcából végül is az ÁG és a mögötte álló mindenható párt kerül ki győztesen. Most már világossá vált, hogy a kötélhúzás nem a csöngei evangélikus lelkipásztor (szerény személyem) és a Sárvári ÁG, hanem a megyei tanács és a megyei pártbizottság között zajlik. Gosztonyi államtitkártól kellett újra segítséget kérnem, s így sikerült elérnem, hogy intézkedése nyomán utasítást kapott az ostffyasszonyfai-csöngei községi közös tanács, hogy a megye megbízásából, azonnali hatállyal vegye tanácsi tulajdonba és kezelésbe az inkriminált csöngei házat, s ezzel egyidejűleg az ÁG a megye rendelkezésére köteles bocsátani azt. Véjjre tehát nyert ügyünk volt! Weöres Sándorék háza a község kezelésébe ment át, az ÁG tulajdonjoga megszűnt! De ami nekem s nekünk, Weöres Sándor barátainak, az irodalom kedvelőinek örömet okozott, az a tanácsnak külön gondot, fejtörést jelentett. Katona Sándor, a helyi tanácselnök ugyanis az utasítás értelmében átvette az épületet, ami a tanácsnak nem hiányzott, mivel a ház nagyon elhanyagolt állapotban lévén, sürgős tatarozásra szorult. Erre pedig a tanácsnak nem jutott egy vasa sem szűkös költségvetési keretei között, viszont sem a járástól, sem a megyétől nem kapott hozzá támogatást. így állt elő az az áldatlan helyzet, hogy az épületet megmentettük ugyan a Sárvári ÁG karmaiból, s immár nem látszott semmi akadálya annak, hogy azt a költő halála után irodalmi emlékháznak rendezzük be, de ugyanakkor óriási kérdés meredt elénk, hogyan, miből, mikor tudjuk, lehet helyreállítani az erősen leromlott házat, vagy legalább a legszükségesebb állagmegóvási munkálatokat elvégezni rajta, hogy az állapota tovább ne romolják, mert abba a helyzetbe juthatunk, hogy az épület pár év alatt összedőlhet, s akkor hiábavaló volt minden erőfeszítésünk, abból már soha többé nem lesz irodalmi emlékház! Szerencsére azonban a következő években sikerült a tanácsnak annyi fedezetet biztosítania, hogy a legfontosabb állagmegóvást elvégeztesse a házon, elsősorban a megrongálódott tetőt megjavíttassa, a beázást megszüntethesse. Kerek tíz évet kellett azután várni a teljes helyreállításra. Amikor is jó alkalomnak kínálkozott a költő hetvenötödik születésnapja 1988-ban, hogy Csönge község, egykori neves lakója, a hírneves költő tiszteletére, így fejezze ki hódolatát iránta. És most tessék csodálkozni! Mert a teljes felújítást az a Sárvári Állami Gazdaság végeztette el saját építőbrigádjával, mégpedig teljesen ingyen, azaz a saját költség- vetése terhére, amely pedig nemrég még a végsőkig ragaszkodott az épület tulajdonjogához, és nem akarta kiengedni a kezei közül, most pedig elvégzi rajta a teljes helyreállítási munkákat! S hogy miért, mi okból történhetett ez a hirtelen pálfordulás? Ennek nagyon prózai okai voltak. Elsősorban az, hogy az ÁG használta évtizedek óta és hagyta így leromlani az állagát, mert nem törődött vele, egy fillért sem fordított rá. Másrészt pedig Csönge szinte egész lakossága az ÁG dolgozója volt évtizedeken át. S most már az ÁG is beletörődött, hogy egykori „tulajdonából” végül is irodalmi emlékház legyen. így öltöztette új köntösbe a házat az ÁG, s örömmel láthattuk a megújult hajlék 1097
