Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 1-2. szám - László Gyula: "egy XX. századot végigélt magyar ember emlékezései"
jesen új megközelítéséről. Mindezekért titokban vagy nyíltan neheztel reám történész-ny el vész-régész világunk. BÚCSÚZÓUL Lesznek - talán - olvasóim között, akik magamutogatásnak, önmagam túlbecsülésének tartják ezt az életrajzot. Higgyék el: tévednek. Magamat egyik, a XX. századot majdnem végigélő magyar embernek tartom, akiben nem is egyénisége, hanem a kor vált történelemmé. Nagyon szerencsés voltam, mert a két nagy világégésben sem esett bajom, nem kellett embert ölnöm, nem forogtam komoly életveszélyben. Családom végig segített minden munkámban. Ha felvetődnék a kérdés, mit csinálnék másként ha újra kezdhetném, a válaszom az lenne, hogy ugyanúgy szeretném leélni életemet, mint ahogyan 1910-től „megtörtént bennem az élet”. Egy vagyok a tizenötmillió magyarból, velem is az történt, ami velük. E szempontból hiteles tanú vagyok. Vehették észre az olvasók, hogy nem annyira az eseménytörténetre emlékeztem, inkább szellemi kibontakozásomra, amelyben közös vagyok valamennyi kortársammal. Az a szellemi légkör, amely - talán — kibomlik írásomból, nem az enyém, hanem a miénk. Bizonyos vagyok abban, hogy egy későbbi olvasó felfedezi benne korunk szellemi mozgását, s amiről esetleg úgy hittem, hogy a „magam csinálmánya”, kiderül majd, hogy a kor szava. Hála Istennek részese lehettem annak a szellemi légkörnek, amely nem az enyém volt, hanem közös örökségünk. Nagy élményeim: Leonardo, Dosztojevszkij, Szabédi László, Bartók Béla — hogy csak néhány névvel érzékítsem, amit mondani szeretnék, nem múlnak el velem, bár bennük s általuk éltem. így fogom fel a „multaque pars mei vitabit Libitinam” horatiusi figyelmeztetését. Amit tettem mint régész, vagy mint képzőművész, talán hozzájárul, hogy korunkat gazdagabban lássa a jövendő idők embere, ami pedig munkásságomban múlandó volt, az amúgy is elhalványul, kiesik az időből. Kérem tehát az olvasókat, hogy ne az önéletrajzot olvassák ebben a könyvben, hanem egy XX. századot végigélt magyar ember emlékezésében érezzék meg korunk elemi mozgató erőit. 1994. február 14-én 106
