Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 12. szám - Lőrinczy Huba: "Azt hiszem, csak külön és egyenként tehetünk valamit" - Márai Sándor - Vasárnapi krónika

völgye, Gondolatok a könyvtárban etc.), másszor egy megvetett ponyváét (Szigony Jimmy veszélyben), de valamennyi titulusa érdeklődést keltő, fejtegetéseinek hangneme a nemes pátoszban csakúgy otthonos, mint az érvelő higgadtságban és a metsző iróniában, s egyik gondolatmenet végéről sem hiányozhat a frappáns zárlat. A szerző hajlandósága a szentenciózus fogalmazásra ezúttal is eleven. Csupán két villanás a tömérdek aforizma közül: „Kicsinyes volt és alapos munkájában, mint minden zseni, mert csak a ripacs »nagyvonalú«, mikor alkot...” (70.), illetőleg: „Nemcsak az író dolga, hogy egy napon felkutassa a falut, vagy a külvárost, vagy a kispolgár életét, hanem a falu és a külváros dolga is, hogy egy napon felkutassa az irodalmat” (128.). Egyszóval: Márai a tárca műfajában is kitűnő. Bár sok, hozzá hasonlatos író-publicistánk akadna mostanában!

Egy zágoni út jó alkalom arra, hogy Márai a rég halott Mikes Kelemen nyelvművészetéről és sorsáról elmélkedjék (Csillag: 221-224.). Szép, őszinte megrendülésről tanúskodó meditációban tűnődik el az „írótárs” fátumán, s ezenközben - nem is oly burkoltan - saját helyzetéről, emésztő magánosságáról is beszél. Ismervén Márai jövőjét, egy mondat különösképp szíven üti a késő olvasót: „A magyar író mindig egyfajta számkivetésben él: néha otthon, néha Rodostóban” (224.).

(Akadémiai Kiadó — Helikon Kiadó, 1994)

1092