Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
fekvő arasztnyi fogantyúja halfarkban végződik, két oldalán szívvel van tetoválva, szembefordítva buldogképet, oldalvást csukát mutat, alulról nézve pedig embert ábrázol. Turkesztánban a lágerban alkotta egy kályhába szánt bükkfahasábból. Örömömet fejeztem ki a viszontlátás felett. Erre ő szürke szlínű, kint ülő, merev szemgolyóit felfelé fordította, és szemhéjával őket lezárva, befelé nézett szabályos, tar koponyájába, s onnan pár virágos frázist böngészett össze válasz gyanánt. — Az élet háborús, viharzó tengerén, a remény csolnakában, a kínok evezőivel körüljártam a nagyvilágot... Említettem neki Gyóni Gézának, a háború Tyrteusának nevét, de nem tudott róla. Pedig jó Gyóni Géza is a sasok büszke várában - ahol Balázs is szenvedett és foglyul esett - dalolta a halál zsoltárait. Mindjárt el is mondtam neki Gyóni egyik remek versét, a Lantos ének Przemisl megvételéről címűt. Igen tetszett neki, s rá ő is verssel felelt, mit a tolvajosi buckák közt itthagyott, s látnoki lelke előtt romba dőlt nádfedeles kis hajlékárból szerzett vala Szibériában, a hadifogságban. A poéma a következőleg hangzik: El van hagyva kis hajlékom, mert rab a gazdája. Igen búsan töltöm időm az orosz fogságba’. Kis hajlékom elhagyva áll a nagy pusztaságba’, A vad vihar nádtetejét s födélfáit szórja udvarára. Azon jár a gondolatom az orosz fogságban, Mily boldogan éltem otthon kicsiny szobácskámban. Mostan pedig a vad vihar kis házam rongálja, S széjjel szórta a tetejét messe a határba. A vad vihar vas kezével ablakát beverte, Összevissza dűlve benne a pufók kemence. Ajtaját is rég elvitték, árva a félfája, Hogyha volna könnye, folyna, hogy oly régen fogoly a gazdája. A vad vihar bús nótát zúg házam romja felett. A háború bíborával vonta be az eget. Dühöng, ordát a nagy vulkán, fegyver a kezébe’, Kis hajlékom lerombolta, 1021
