Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
HORVÁT SÁNDOR 20 éves, református vallású; az orgoványi református harangozó, temetőcsősz és egyházszolga fia: Hadba vonult 1915. május 15-én a 38. Mollinári gyalogezred 2. századjába, öt hét múlva áthelyezték a 29. honvéd gyalogezred 2. pótzászlóaljához, s két heti kiképzés után menetszázadba osztották be, s az orosz harctérre vitték. Galíciában, a Bug folyó mellett találkozott először ellenséggel. Egy évig volt az orosz fronton, és tizedes sarzsit kapott alább következő bravúros fegyvertényéért. Az 1916. június havában indított nagy orosz offenzíva idején patrulba, vagyis járőrségbe lett kiküldve két másik honvédtársával a célból, hogy összeköttetést - hírszolgálatot - tartson fenn a 29. gyalogezred 10. és 11. százada között, mert a telefonösszeköttetést a gránát eltépte. Utjok közben egy bedőlt dekungon ugrottak át, melyből csak a feje látszott ki hat zászlósnak. Alighogy átugrott, hát a dekungba gránát csapott be rettentő süvöltéssel, és a hat zászlóst meg az ő két járőrtársát széttépte. O csudával határos módon épségben maradt, s küldetését teljesítendő, ugyanazon úton, melyen jött, vissza is ment sértetlenül. Beosztása után egy évre esett fogságba Bukovinában, Dobronuc falu mellett, az 1916. jún. havi nagy orosz offenzíva idején. Mint foglyot, először Kijevbe vitték — hol gyalog, hol vasúton —, aztán meg Rjezan gubemium Szapcsak nevű kisded falujába, s itt Filip Iván orosz gazdához adták ki mezei munkára, B. Varga József kispáhi földijével együtt. Gazdájának három nős és egy nőtlen fia volt a harctéren. Mint a tulajdon apja vagy anyja- úgy mondja -, olyan jók voltak hozzá. Minden szombat este tésztát kaptak, megfürödtek, a szobában háltak - a gazda meg a konyhában... Hat hónap múlva lágerba vitték Saposk nevű városba. Két heti itt léte után meg elvitték a Kolaa-félszigetre, az éjféli nap országába, Arhangelszk kormányzóságba, a murmán vasú tat csinálni. Beszéli, hogy a nagy hideg miatt igen sok hadifogoly - majd mind magyar!- betegedett meg a „cinga”-nyavalyában, mely abban nyilvánult meg, hogy lábszáruk megfeketedett és - merevedett, a fogaik meg kihullottak. Orvossága ennek csak a melegebb tájékra költözés volt. Hogy a föld ezen átkos vidékéről - hol éjfélben is sütött a nap! - megszabaduljon, a lábaszárát erős zsineggel elkötötte, s pár nap múlva maródivizitre jelentkezett. Az orosz orvosok meg is állapították rajta a szörnyűséges fekete nyavalyát, s azonnal elszállították előbb Moszkvába, majd a mologai lágerba, aztán Tambovba, végül pedig a bukovinai határ közelében levő Kamenec Po- dolszkiba, hol (mert persze kutya baja se volt se kezének, se lábának) előbb a cukorgyárban dolgozott: vellával keverte az összevágott s feldolgozásra váró répát, majd 15 altiszt társával - köztük Petrócky György nevű kiskőrösi jó komájával - az ugyanitt levő nagy gyertyánfaerdőbne alkalmazták őket - a fahányásra és ölbe-vágásra. Itt éldegéltek szép csendesen mind a 15-en egy erdőkerülői lakban. Maguk kosztolták magukat; Spikov faluba jártak be élelemért meg fizetésért az uradalmi irodára. Mint mondja: a fene se vigáyzott rájuk. Innen aztán szép lassan el is szökdöstek mindannyian. Neki azonban csak harmadszorra sikerült a szökés. Előbb — két ízben is - már majdnem a határról fordultak vissza, mert látták, hogy nem jó vége lesz a vállalkozásnak; a katonai 1005
