Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Soltész István: "Szép a kettős székelyhuszár"

lehetett. Részben, mert kényelmesebb, biztonságosabb, gyorsabb volt lóháton járni a hadi utakat. Másrészt nem lehet alábecsülni azt a hiedelemvilágot sem, amely a huszárnak két hűséges, varázserővel rendelkező társat adott, a lovat, a kardot.

A táltos ló a hős egyenrangú segítőtársa az ellenség, a sárkány legyőzésében. Györgynek, az ősi katonaszentnek ezeréves tisztelete van a magyar faluban, annak ellenére, hogy az egyház trullai zsinata már 692-ben kitagadta a szentek családjából.15 A győzhetetlen és igazságos népi vitéz szimbóluma, János vitéz ősapja. Tápiógyörén még a XX. század elején misét mondtak névnapján a bevo- nulókért, a regruták megáldoztak, majd kimentek a határba, kalapjukkal a négy égtáj felé csaptak. Mert így jó katonák lesznek és bárhonnan hazajönnek. A hátiak az arató koszorút nevezték szentgyörgyvitéznek és énekelték: „Gyere haza szép Szent György! Most vöszi fel vitézi dolmányát... Most húzza fel sarkantyús csizmáját... Most vöszi fel vitézi csákóját...” A lovat tisztelni kell, vigyázni az egészségére: karácsonykor minden ételből adtak neki egy keveset, az éjféli mise előtt piros almáról itatták; a rontás megelőzésére a kiscsikó születésekor az anyja farkából néhány szál szőrt kötöttek a nyakába. Jó futó lesz, ha szíj szerszámába szentelt kígyónyelvet varrnak.16

Felcsátoron (Felsőcsatáron?) maradt fenn a haldokló huszár búcsúverse. „Drága jó barátaim / Ássátok ki síromat Szentivánnál. / Mélyet, mint egy puska, széleset, mint a kard / Temessetek el engem, ifjút a gödörbe / Hagyjátok ki jobb kezemet, / S kössétek hozzá lovamat, / Fehér testemből fü fog kinőni, / Fekete szemeimből víz fog fakadni / Ha lovam éhes lesz, legyen miből legeljen / Amikor szomjazik, legyen miből igyon. / Értem lovam szomorkodjék, ha a kedvesem nem.”17

Akardot a keleti népek istennek, élőlénynek tartották, amelyik győzedelmes. Állandó magyar meseelem, hogy az alvó huszár a sátra körül sétáltatja. A székely mesében az alvó vitéz fölött úgy vagdalózott, hogy gazdáját a légy se lephette meg. A nógrádi hiedelem szerint a katona a kardjára fekve alszik, de az állandóan kiugrik a hüvelyéből, hogy strázsáljon. Szeged szerint a kiugró, az „eleven kard” vágja le az ellenséget. Akard tehát a huszár második énje, a lelke lakozik benne. Az igaz harcból hazatérő obsitos a jóságáért olyan cipót kap az öreg koldustól, amely sohasem fogy el, olyan kulacsot, amely állandóan borral van teli, olyan zsacskót, amiből a dohány ki nem ürül. A kardos huszár szimbólummá változik, amelynek megtestesítésére szívesen, nagy időkben örömmel vállalkozik a parasztférfi. Mint a Kossuth-nóták is állítják.18

A paraszti huszámóták kontaminációja természetes, különösen a laktanyák alkalmasak a messzi sok helyről együvé hozott katonatrufák, mesék, balladák, nóták csereberéjére. Ezért az itt is közreadottok származási helyjelölései csak annyit mutatnak, a gyűjtő éppen itt bukkant rájuk. Nagyon sok változatuk létezik, a mondanivalójuk viszont azonos. Közhitelességük tartalmazza a legfontosabb információkat a paraszt huszárok érzésvilágáról.19

Levél, amelyet 1911-ben küldött Molnár Mihály méntelepi közhuszámak a bátyja a Hajdú megyei Kábáról. „Molnár Mihály Mén Lovas Huszár Túrja remete Ung megye Kelt levelem 1911 November 3 Dikán. Hát kedves Öcsém Miska! Tisztelünk mindnyájan de különösen kis Rozika csókolja naponta az arcképed és nagyon szépen kér hogy vétesd le magad huszárosán a szép lovával együtt majd ha megszokik (.) mik it hon horgyuk a trágyát a papéra (a pap földjére) ész nélkül.”20

970