Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Határ Győző: Életút 2.
Már itt a történet a nyelvem hegyén. De hadd kerekítem le ezt az előbbit azzal, hogy hónapokkal a bombázás után egyszer alaposan szemügyre vettem ezt a sarokpalotát, ill. a törmelékhegyet, ami még sokáig ott éktelenkedett a helyén. Fel nem foghattam, hogy nem temette be a pincét is a telitalálat s hogyan menekülhettek meg az óvóhely lakói, hiszen az ő pincéjük kijött a Jókai utcáig és végig a fejük fölött a roppant leszakadó súly, a hat emelet, a kupola és a felfalazás? Nem tudom másként elképzelni, mint hogy a leszakadó törmelékkúp közepén ún. „boltozatos hatás” keletkezett (ismerik ezt, akik az ókor álboltozataival - a boltozat történetével foglalkoztak) és ez a boltozatos erőjáték megvédte az óvóhely födéméit az aláhulló emeleti fódé- mek-faltörmelékek roppant súlyától. Ezt csak közbevetőleg. Nos, a triumvirátus három tagja. Lajos bátyám. Egy Pick (vagy tán Pickier) Adolf nevű bécsi menekült cinkografus. És csekélységem. Ha tudod, hogy Lajos bátyám volt a Jókai u. 1. házgondnoka és feleségével, Elza né- némmel ők ketten intézték a „svéd ház” mindennapos életének ügyeit, akkor már azt is sejted, hogy én mi úton-módon kerültem oda, Forgách Béla keze alá, áltisztviselőnek. Elduruzsoltam már egyszer Lajos bátyám mesébe illő elsővilágháborús kalandját Oroszországban, ahol éveket töltött - hogy a kikölcsönzött hadifogoly mint lopta bele magát a megözvegyült földbirtokos- asszony szívébe, mint ült bele a birtokba, gazdálkodott, eloroszosodott, gyermekei születtek s végezetre hogyan szökött vissza a fél világon keresztül, mert hazahozta a honvágy KL Akkor ő lehetett az, akit Ferenci Laci is jól ismert! Ferenci László, a Kassák-szakértő?! Nos, én meg őrá is mintha emlékeznék, bár akkor ő még csak nagy elálló fülű kisgyerek volt - hogy mintha neki is elkaptam néha a tekintetét. Tán a gyerekek nem is fogták fel, mekkora veszedelemben forognak. Elza néném erdélyi származású volt (Kopacz vagy Kopasz - tudtommal meglehetősen kiterjedt család): határozott, sarkon forgó, emberekkel bánni tudó, magát mindig feltaláló kardos asszony, éppen amilyen kell a Lajos bátyám-forma háborútjárt, életfáradt férfiember mellé. Lajos bátyám egy évvel fiatalabb volt Édesanyámnál s ők ketten bálványozták egymást; csak természetes, hogy Lajos nemigen örült neki, hogy én „közéjük tolakodom” egyszerűen azzal, hogy odaszületek s ez volt tán az alapja annak az ellenérzésnek, ami benne, irántam, oly mértékben nőtt, amilyen mértékben látnia kellett, hogy én amolyan elfajzott-elrugaszkodott anyaszomorító vagyok. Semmiféle kiválóságomban-különösségemben nem hitt, Édesanyám ma- jomszeretetével magyarázta, hogy a világ-csudáját látja bennem; semmiféle adottságomban/tehetségemben nem látott egyebet, mint perverz extravaganciát - holott ő a konformizmus híve volt. Csak-elvegyülni-és-nem-kiválni. Kényelemszerető ember volt, kevés szavú, zárkózott; folyvást „úton volt”, mert borban utazott és élte az utazó vigécek életét; minden „rajonban” megvolt a kártyakompániája, otthon papucsban csoszogott és nagyokat szunyókált. Mi volt az életcélja? Alighanem: semmi. Leélni. Elég volt. Cinizmusába belerokkant eszes embert gyanítok benne, akit vadított az én örök-csináló természetem. Amíg elhírhedt vásott kölyök voltam - azért; amikor eminens tanuló lettem - azért; amikor otthagytam a Műegyetemet - azért. Nem mondta Édesanyámnak, de az arcára rá volt írva: „lám: nem megmondtam?! Bajkeverő. Ahelyett, hogy beleolvadna a tömegbe, a tapétamintába... Miért nem 943
