Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Lőrincz Zoltán: Az óegyház spiritualizmusa - Adatok az ókeresztyén művészethez
rázolhatatlanság gondolata Tertullianusnál motiválja a véleményt, Ireneusnál, Orige- nesnél és Alexandriai Kelemennél ez felvetődik, Eusebius és Epiphanias világosan ki is mondja ezt. A művészet egyházi alkalmazása gyors elterjedésének másik oka, hogy az 1. sz. utáni - kép nélküli korszak után - a kegyességben egy belső fordulat áll be. Ezen a téren különbség van Nyugat és Kelet között. Nyugaton a képtisztelet tulajdonképpen az egyház alsóbb rétegeiben játszott erőteljesen meghatározó „babonás” szerepet. Azt a kérdést fel lehelt tenni, hogy ez miért van így. Az általános utalás azonban nyugati és keleti ember gondolkozására csak motívum lehet és nem indok. Inkább az erőteljesen továbbható missziói feladatokra kell emlékeztetni, amely élesen elutasította a bálványimádást és vonzódott a felvilágosító didaktikához. Igazán döntő azonban a nyugati kegyesség mélyebb sajátossága és egészében véve teológiája, ami sokkal inkább a deux crucifuxus-ra, mint a deus incarnatus-ra irányul. Ez a keresztyén megváltás-gondolat sajátos morális — jogi - politikai felfogásában és az üdvösség ennek megfelelő elsajátításában jelenik meg. A nyugati ember a szabadulást az üdvösséget hozó cselekedet által keresi. A keresztyén ember a templomban is Isten Igéjéhez tartja magát, amely lényege szerint nem érthető „művészileg”, vagy azt nem helyettesítheti egy kép. Először szimbólumok, majd jelenetek, később személyekről készült ábrázolások, végül Krisztus-képek jelennek meg. A korai keresztyén művészet keletkezésével egyidőben a késő antik művészet is a nagy átalakulás korát éh. A korai keresztyén művészet átvette a késő antik művészet formanyelvét, csak keresztyén témák kialakításával nyer ez a művészet sajátos jelleget. A katakomba-festmények mint az ókeresztyén művészet első alkotásai egyszerű kézművesektől, mondhatni mesteremberektől származnak. Az antik világ neves művészei még nem vállaltak munkát a szegény keresztyén közösségeknél. Az üldöztetések miatt valószínűleg ez kockázatos is lett volna. Másrészről pedig a keresztyének ezektől a művészektől nem pogány, hanem keresztyén ábrázolásokat kívántak, amit meghatározott a második parancsolat. A korai egyház teológusai jól látták azt a veszélyt, mit jelentett az ókori istenkultusz és alkalmazása a keresztyénség életében. Az egyházi írók műveiben nincs szó a művészet tagadásáról és megvetéséről; a művészettel kapcsolatos viták elsősorban teológiai kérdésekből indulnak ki. Különösen felerősödik majd ez a kérdés a nagykonstantinusi tolerancia után. A győzedelmes keresztyénség szolgálatába állítja a művészetet. A 2. sz. egyházi íróinak félelme beteljesedett: a művészet bekerül az egyházi gyakorlatba. Az antik isten-császárok helyébe Krisztus, a mártírok, majd a szentek evilági ábrázolásai lépnek. Dúl a harc a bibliai keresztyénség és a hatalom szolgálatába állított művészet között. Nagy utat tett meg a művészet a katakomba-festményektől a 6. sz.-ig, amikor ez az egymásra ható folyamat befejeződik. Ekkorra eltűnik a különbség a régi antik, és az űj, a keresztyén művészet között. Egy művészet van: a keresztyén művészet, — s ezen az alapon új erők kezdenek hatni egymásra. JEGYZET 1 Hugo Koch: Die altchristliche Bilderfrage nach den literarischen Quellen; Göttingen, 1917. Walter Eiligen Die Stellung der alten Christen zu den Bildern in den ersten vier Jahrhunderten; Leipzig, 1830. 2 Vanyó László: Az ókeresztény művészet szimbólumai; Bp., 1988. 3 Eiliger: i. m. 24-25. p. 4 U. o. 27. p. 5 U. o. 40. p. 6 U. o. 42. p. 7 Adolf Martin Ritten Alte Kirche; Kirchen und Theologiegeschichte in Quellen Band 1. Neu- kirchren, 1982. 116-117. p. 8 A. Knoepfler: Der angebliche Kunsthass de- rersten Christen in: Festschrift Georg Hertling zum 70. Geburtstag München, 1913. 46. p. 9 Eiliger: i. m. 56. p. 10 U. o. 11 U. o. 60. p. 12 U. o. 61. p. 13 U. o. 62. p. 14 U. o. 81. p. 15 Kraust idézi Eiliger, i. m. 87. p. 16 Koch: i. m. 76. p. 17 Eiliger: i. m. 90. p. 910
