Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Páskándi Géza: Mátyás és a bolondórák vagy: a magát védelmező szobor II. (regejáték)
Édes egy párom, ugye haza viszel ? Kedves leányka, i’égy hátadra engem! Könyörgök kapj a hátadra, kincsem-galambocskám! FÉLNÓTA Hát engem ki visz el? SZÖSZMÉTE Előbb az uramat, aztán érted jövök! Te különben is hős voltál s ráadásul győztes, hozzád ilyen vigaszdíj nem illő! (Kis csend. Ki-ki cipeli urát, kifelé a várból.) KÓRÓ Ej, be furcsa érzés. Szinte irigylem a sok lapítót... Miértünk senki sem tülekszik, pedig hát győztesek vagyunk... HANGOK Túrót vegyenek! Túrót vegyenek! KŐRÓ Igen, legalább illemből megtehetnék, ha ránk nem is vonatkozik... MÁTYÁS Úgy bizony... minket... Lám, mindenkinek, majdnem mindenkinek itt a páija... KÓRÓ Ejnye, de kellemetlen, mint a táncban, amikor hölgyválasz van! Petrezselymet árulunk, király! MÁTYÁS Nézd, báró Kóró, mi oly hatalmasok vagyunk, hogy nem is mernek minket megszólítani... ez az igazság. Különben százan ugranának... mit százan? Ezren! KÓRÓ Sovány vigasz, felség! MÁTYÁS Különben is a parancsom miránk nem vonatkozik. Mi nem lapultunk, sunyítva, míg az ellenség uralkodott... Győztünk! (Az elmenők nevet- gélése hallszik.) Ránk nem vonatkozik. KORÓ Nem, nem, de azért mégis furcsa... hogy a vesztes boldogabb lehet, mint a győztes... (Hirtelen felbukkan Beatrix és Tepsifalat.) BEATRIX Noha oroszlánketrecbe nem ment be uram a kedvemért, most megbocsátok... fel a hátamra hát! TEPSIFALAT Noha haza akartál Budára paterolni, hogy vizedet ne zavarjam, én s mi nem mentünk, de ide is utánatok jöttünk... és milyen jó! Lesz, aki hátán a faluba vigyen. Már foglaltunk is helyet a vendégfogadóban... MÁTYÁS Pihenni, aztán Kolozsvár felé... (Ezt maga elé.) Vár a fránya bíró! BEATRIX (nem hallotta) No a hátamra! Megbocsátok, viszlek, pedig láttam itt valami oroszlánt kódorogni... MÁTYÁS Jó ég, csak ez hiányzott volna! TEPSIFALAT Báró Kóró, remélem, nem híztál meg! (Hátukra veszik őket, s indulnak kifelé.) LÓ Hát én meg mit csináljak? Mi hasznát veszem most magamnak? Ballagok utánuk, mint egy igazi úr, ki oly gazdag, hogy négy lábon mehet... (El.) HARMADIK FELVONÁS Azonos udvar. Befut kezében még mindig a bronzszínű zsákokkal Baljántal- ján. Egészen kifulladt. Nyomában immár kis, pattogó ostorral Furfangosi. BALJÁNTALJAN Jaj, ne üldözz tovább, mondom (ordít): művész vagyok! Művész! FURFANGOSI (mint aki fáradt és unja) Állj meg, no! (A másik megáll.) Mióta is űzlek én téged, Baljántalján, drága jó műveszem? BALJÁNTALJÁN Ó engem időtlen idők óta, Furfangosi Gúnár! FURFANGOSI Hát meg is érdemied! Kacérkodsz itt vélem, hogy így meg860 oldjuk, úgy megoldjuk, s végül a szobornak lába kél! BALJÁNTALJÁN Hát ha kiszállt belőle a lélek, csak ez a bronzpalást maradt! Tehetek én róla? FURFANGOSI No jól van, béküljünk meg! Békejobbot, békebalt! Ide a man- csi-pancsit! Pacsi-pácse-pax is! Ez legyen a praxis! (Ütögetik egymás tenyerét.) No, de elég ebből a verespecsenyéből, mert még megharagszom! Hanem adj tanácsot: mit tegyünk mire megjön a három császár és király! Hogy lesz ebből a két bronztarisznyából, roggyant dohányoszacskóból szobor a főtéren?
