Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (regényrészlet)
Mennyi indulat fekszik a föld alatt. Diadalmas és szerencsétlen sorsok, semmivé foszoltan. Ránk is ez vár. Legyünk jók egymáshoz, addig a kis ideig, amíg a kövek felett lépegetünk. Én jó vagyok hozzád. Csak a testemhez és ha a szélsőséges hangulatod azt sugallja, időnként szavakkal is. Én mindig jó vagyok hozzád. Talán túlságosan is, egyedül hozzád kötődöm, pedig itt, a nyájon belül ez nem szokás. Alulról apró csattanások zaja ért hozzájuk. Gábor lefelé bámult. Hullnak a tobozok, valószínűleg mókusok játszanak velük, lelkendezett Csenge. Szeretsz itt lenni? Szeretek, csak a zene hiányzik, bár időnként énekel bennem valami. Ilyenkor összerezzenek, attól tartok, a nyáj is hallja. Az baj? Hát persze. Éneklő zerge nincs. Kár. Kár. Nevető zerge sincs. Az van. Én még nem láttam ilyet. Te kecske vagy, a kecskék nem hallják a zergék nevetését. Pedig nevetni jó, az kettévágja az ébrenlét eyhangúságát. Én még álmomban is tudok kacagni. Rajtam? Rajtad is. Amikor olyan komolyan nekifogsz a hegyibeszédnek, pedig áttételesen csak arra akarsz rávenni, hogy megcirógassalak. Lehet, hogy így van, hiszen még a rinocéroszok is gyöngédségre éhesek, legfeljebb azt, akinek vastagabb a bőre, erősebben kell megvakarni. Én nem jól csinálom? Dehogyisnem. Na, jó, de neked itt fenn a hegyen nagyon kell vigyáznod magadra. Miért? Nem szeretik a szagodat. Beszélgetni se tudsz a nyájjal. Hát még? Azt is mondhatnám, nem tartozol közénk. Hozzád tartozom. Éppen azért vigyázz magadra, hogy megtűrjenek. Majd te megvédsz, ha egyedül nem sikerül. Mindenki ellen nem tudlak megvédeni. Hát már nem hozzám tartozol? Hozzád is, de én zergenyelven is tudok, te meg sohase fogsz megtanulni. Ha segítesz... Ez nem segítség kérdése. Öregebb vagy, mint a nyáj, mások az élményeid. Neked is mások, te lánygödölye voltál. Az nem olyan nagy különbség, mint ahogy te gondolod. Legföljebb, ha itt a vezérbika megkíván, nem tehetek ellene. Megvédelek. Nem tudsz megvédeni. Legokosabb, ha minél hamarabb keresel magadnak olyan fekvőhelyet, ahol meghúzódhatsz, s nem látod, mi történik a nyájon belül. Alighanem nem örülnél neki. Csenge napokig ilyen és hasonló beszéddel gyötört. Egyik hajnalon hangot változtatott. Arra biztatott, változzunk vissza emberekké. Megunta a zergesé- get, csak engem szeret, de nem így, kecskebak alakban. Utálom a szőrösséged, meg azt, hogy szarvaid nőttek. Neked is. Az kisebb és kedvesebb. A szagodat sem szeretem. Neked is zegeszagod van. Na látod. Legyünk megint férfi meg nőstény. Akkoriban szerettem a szagodat, talán még azt is, hogy okosnak tűnő hegyi beszédeket tartasz, egy állathoz semmiképp sem illik az ilyesmi. Végtelen szomorúság fogott el, nem bízhattam egy újabb állapotváltozásban. Tudtam, ez a halál előtti formám, ezen nem lehet segíteni. Változzunk át rögvest, ingerkedett Csenge. Ha átváltozunk, úgy foglak szeretni, mint azelőtt. Most már nem szeretsz? De most is szeretlek, viszont ha a vezérbak megkíván, mit mondjak neki? Azt, hogy egyesegyedül hozzám tartozol. Erősebb nálad. Harcolni fogok érted. Meglátod, megöl a nyáj, Elbizonytalanodva hallgattam Csengét, néha virágokat tartott a szájában, s mintha pajkosan rámkacsintott volna. De a szavai ijesztően hatottak. S ha pillanatra megnyugodtam, új meglepetésekkel állt elő. Már az ötödik zerge akar feleségül venni. Mit mondjak neki, nem adhatok mindenkinek kosarat. Meg aztán az is furcsa, hogy zergegödölye létemre kecskebak szeretője vagyok, aki jogszerűen nem vehet el nőül. Egyetlen zergepapot se láttam, aki az ilyesmit hitelesíthetné, 835
