Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Fűzfa Balázs: "... semmiből világokat" (Ars Savaria, 1993)
nem más, mint értékválasztás és gyönyörködtetés, örök perlekedés a szabadságért, akkor az ARS SAV ARIA kitalálói és létrehozói szerényen, de valamely titkos bizonyosságok jegyében méltó választ adtak a kihívásokra; a mélyszürke és világosszürke, vagyis szürke-szürke borító gazdagságos színeket rejtett lapjai közé. Igen, talán a lényeghez is eljuthatunk egyszer, fölismerhetjük mellettünk a színekben tobzódó másik világot. A vágyakat, az álmokat, a varázslatot. Az ARS SAVARIA című kötet ebben segít. Ebben segít példaadó toleranciájával is: örömmel férnek meg benne egymás mellett generációk és irányzatok, klasszikus és neoavantgárd ötletek; a képzőművészetek legtávolibb tájain száguldók éppúgy otthonra lelnek egymás közelében, mint nagy mesterek szolidabban fogalmazó örökösei. A művészetnek persze — önmaga lényegéből adódóan - mindig az a dolga, hogy tágítsa a világ és az ember lehetséges határait, hogy új mértékeket rajzoljon; s bizony könnyen kommersszé válhat az, aki nem törekszik erre, de még könnyebben megszokottá szürkülhet a szenvedélyt feledő alkotó vagy mindaz, ami tegnap még botrányosan, megérthetetlenül és lélekborzolóan újszerűnek tűnt. Ami ezeken túl mégis megmarad, az a művészet, az a hajnali derengés mindennapi mégis-egyszerisége, a szépség katartikus rácsodálkozása és önfelismerése, „egy fűszálon a pici él”; az Te magad vagy, ha lehetsz; ha van bátorságod eldobni korod mankóit, eldobni mindent, ami megköt és megaláz, eldobni a hétköznapok szorongató görcseit; nem kishitűségbe és kisszerűségbe menekülni, s nem félni mégsem, hanem újrafogalmazni semmiségeket méltó ecsettel, kézzel, tollal és kamerával, vésővel, kalapáccsal, szövőszékkel. Elindulni. Menni kifelé a magányból, megszabadulni dogmáktól, nyűglődésektöl, tekintélyektől, s ha kell, megszabadulni hiúságtól, politikától, hatalomvágytól. Ami megmarad belőled, ember, az úgyis csak annyi, amennyit Te láttál, amennyit Te érzékeltél a világból. Hát akkor örökítsd meg úgy, ahogyan csak Te láthattad: vésővel, kézzel, hajcsomóval, faforgáccsal, lázmérővel, ecsettel s a magad világ-mértékével. Alig mozduló levegőjű délutánok szerveződnek erőterekké az ARS SAVARIA lapjain. Fotó-, textil-, videoművész, ötvös, építész, szobrász, grafikus, festő — mindmegannyi lehetséges újraértelmezését adják a létnek. Nem a beleszólás, de a megszólalás igényével. Autodidakták és már-már klasszikusok, igéző tehetségű huszonévesek és hatvan, hetven év körüli érett alkotók. Kitüntetettek és kevésbé sikeresek, visszavonultan és reflektorfényben élők. És sokan, nagyon sokan közülük pedagógusok is, iskolateremtő személyiségek; akik gyakran még a maguk önki teljesítésénél is fontosabbnak tartották, hogy szépség-sejtéseiket átadják tanítványaiknak, a fiataloknak, tizen- és huszonéveseknek. Az utóbbi évek törekvéseinek eredményeképpen jöhetett létre - nem utolsósorban az itt szereplő művészek pedagógiai elhivatottságának, kitartó munkájának köszönhetően - Szombathelyen a Művészeti Szakközépiskola képzőművészeti tagozata, mely mintegy összefogja, intézményesíti az eddigi különböző csoportos utánpótlás-nevelési kezdeményezéseket. Az ARS SAVARIA című kötet szintén iskolát teremt. Iskolát teremt, példát mutat nagyvonalú mecenatúrából - a kiadó Szombathely városa -, toleranciából, minőségi értékteremtésből, igényes szellemiségből. Ezért a remény. A régió, a megye, a város képzőművészeinek e két utóbbi gesztusa — az iskolának és ennek a bizonnyal irigylésre méltó kötetnek a Zéírehozása - nem lebecsülendő mint szakmaszerveződési tett sem. A szerkesztők műfajmegjelölése szerint az ARS SAVARIA, 1993 katalógus. Igen, az, én mégis szívesebben nevezem fenyőnek. A katalógus bemutat, felsorol, ez a kötet pedig láttat, érzékeltet, beszél; minden szombathelyi, régióbeli polgár önbecsülését gazdagíthatja. Itt nincs helye az ajkbiggyesztésnek, a cinizmusnak, a gyűlölködésnek, a kirekesztősdinek, itt csakis az együttes beszédnek van létjogosultsága. A képzőművészek által megfogalmazott jelek a semmit teljességgé varázsló jelrendszerré szerveződnek össze, olyan nyelvvé, melyen emberül lehet szólni a másik emberhez. 831