Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Fűzfa Balázs: "... semmiből világokat" (Ars Savaria, 1993)

a parkban kinn mit súgsz az orgonáknak

hogy annyi nyit hogy égre száll a

szirmanászhad s holnapra már fehér a

kert ellepik késő jázminok

az olajfa szótalan ezüstje

sírni fog

mert

elmegyünk s ezt nem gondolja végig illatozna

(Lassan éjszaka)

(Typotex Kiadó, Bp., 1992)

FŰZFA BALÁZS

a semmiből világokat”- ARS SAVARIA, 1993 Midőn elindul az ember, „szétnéz merengve”, talán mégis reménykedhet olykor. Impozáns kötet az ARS SAVARIA, 1993 című gyűjtemény, a majdnem valamennyi Vas megyei képzőművészt bemutató album. Terjedelme, formátuma szinte ércnehezékké nemesíti, arculata mértéktartóan egyedi. Mindez már a találkozás első pillanatában a szerkesztőket és a tervezőt, Masszi Ferencet., Tóth Csabát, illetve Kassai Ferencet dicséri. Olyan könyvet képzeltek el, és váltottak valósággá, mely a műalkotásokhoz képest szükségszerűen töredékes eszközeivel mégis képes belsővé formálni, összhatásában és egyes darabjaiban is visszaidézni a sejtelmekbe, hitekbe, akaratokba burkolózó világértelmezéseket. Mely egybefogalmaz valamit abból, amit mindannyian másképpen képzelünk-gondolunk el, egybefogalmaz valamit a dolgok mélyén mégis közös rejtelmekből, vágyakból, álmokból. Vagyis e műalkotás-interpretációkat, -reprodukciókat nemcsak a könyvborító fogja össze, hanem együtt többet mondóvá, egymást is értelmezővé váltak; érzékenyen bontják jelenünket múlttá és jövővé, s rajzolják régiónk tereit valamely géniusz lakóhelyévé.

Az összeállítás, tervezés, szerkesztés kiemelendő motívuma az a könnyed elegancia, mely nem nélkülözi a leheletfinom humort és az öniróniát sem — s ez az igazán értékes gesztus, a bátorságot, szellemi frissességet jelző mögöttes tartomány! —, mely nem engedi a pózolást, az indokolatlan elhivatottságot, az öngerjesztő önhittséget, nem tiszteli önmagáért a tekintélyt, mely azonban teret enged szellem és kéz minden értékes-érdemes megnyilvánulásának, mely egészen egyszerűen az alkotás örömét, magát az örömöt, az élet-derűt képes érzékeltetni velünk. Igen, ez volna az, ami lehetne, amire szükségünk volna egyre fáradtabb éveinkben - s ha a művészet méltó feladata

830